Gólyák Sarlóson

Gólyák Sarlóson

Véget ért a gólyatábor.

Szombat délelőtt szinte egyszerre érkezett a pécsi, nagybajomi és a szegedi csoport Sarlóspusztára. A gyerekek miután elfoglalták a szobájukat, finom ebéd várta őket.
Edéd után a táborvezető köszöntötte a táborlakókat majd megbeszéltük a tábor rendjét. Ezt követőn a csoportok a mentorukkal egy ismerkedő beszélgetésre félrevonultak, mialatt kis-mentorok segítségével a termeket előkészítettük a foglalkozásokhoz.
Első délutánon a gyerekek csapatépítő drámafoglalkozáson és kézműves-foglalkozáson vettek részt. A vacsora előtt még maradt arra is idő, hogy a focirajongók hódolhassanak hobbijuknak, és a nagy kánikulában az úszómedencét és a jacuzzit is kipróbálhassák.
A finom vacsorát egy színvonalas előadás követte, amelyet Szabó Gábor és Sebők Marcell kis-mentor tartott arról, hogy ők milyennek látják az Alapítványt. Kivetítőn láthattuk csányis élményeiket egészen a kezdetektől. A kis gólyák érdeklődő tekintettel és nagy figyelemmel kísérték a bemutatóikat.
Miután saját maguk is megtapasztalhatták, hogy milyen csányisnak lenni, sor került az ünnepélyes fogadalomtételre, amit a különleges tea elfogyasztása tett teljessé.
Hatalmas sétával zárult a nap.
Este a szobákban a legifjabb csányisok boldogan beszélgettek a mai nap eseményeiről.

Gólyatábor második napja:

„Az első éjszakám a táborban nagyon jó volt, mert nem volt hangzavar, mint a városban.  Legjobban eddig a lovas-kocsikázás tetszett, mert még eddig nem ültem ló mögött. Az órák közül nekem a legjobban a tanulásmódszertan tetszett, mert nem unatkoztunk.”
Berta Gábor, szegedi gólya

„A reggeli tornától frissebbek lettünk. A drámaóra nagyon játékos és mozgalmas volt.”
Kormos Dénes, szegedi gólya

„A csikósok bemutatója nagyon tetszett, főleg a pusztaötös. A lovas program után újra úszkálhattunk kicsit.”
Borsos József, szegedi gólya

A gólyatábor harmadik napja is rendhagyó módon tornával kezdődött. A svédasztalos reggeli bőséges és rendkívül finom volt. A délelőtti program mindannyiunk számára sok meglepetést tartogatott, hiszen kalandparkban mentünk, ahol kötélpályán ügyeskedtünk, falra másztunk, és nagyon magasról drótkötélpályán csúsztunk le. Nem féltünk, hiszen a biztonsági felszerelés mindenkinek maximális védelmet nyújtott. Sikerült a pókhálópályán „ behálózódni”, hiszen Kata elfáradt és fennakadt, akit Zoli bácsi gyorsan lehozta. Délután betekintést nyerhettünk a tanulásmódszertan rejtelmeibe. Este sem maradtunk program nélkül, hiszen tánctanulás és activity színesítette a napi programot.

P3 csoport

Utolsó nap a Gólyatáborban

A tábor utolsó napja a szokásos reggeli tornával és bőséges reggelivel kezdődött. Majd a délelőttünk a spórolás, gazdálkodás, energiatakarékosság jegyében telt. Játékos foglalkozásokon ismerkedtünk meg értékeinkkel, a pénzzel való bánásmóddal és környezetbarát szigetet építettünk. Ebéd után gyakoroltuk a táncot, melyet az esti vetélkedőn adtunk elő. Ezután a várva várt számháború ideje is eljött, ami nagyon izgalmas, érdekes és sokunk számára új volt. Rövid pihenés és próba után a Ki mit tud? mindenkinek fokozta jókedvét, a szegedi, nagybajomi és pécsi gyerekek nagyon értékes előadásaival. A táborzáró vetélkedőn vicces, izgalmas feladatokkal készült nekünk a pécsiek kismentora Szabó Gábor. Összességében nagyon jól éreztük magunkat a táborban, ahol sokan új barátokat és életre szóló élményeket szereztünk.

Nagybajom 3-as csoport