ECDL tábor

ECDL tábor

A második hét a tanulásról és a feltöltődésről szól.

A héten elkezdődött az ECDL táborunk (június 16.). Az idő igen borongós, de itt bent mi nagyon jól érezzük magunkat. Most a  Prezentáció vizsgánkra készülünk.

Június 16. – Egymás után oldjuk  meg a feladatsorokat. Vannak könnyebb és vannak nehezebb feladatok is. Néhányan már az iskolában is használták ezt a programot, készítettek prezentációs kiselőadásokat, de a többségünknek még új volt. Vannak akiknek még hiányzik az Online alapismeretek modulja, ők arra is készülnek. Azért beszélgetni is jut időnk. Tervezzük a nyarat és nagyon várjuk már az angliai utazást. Jászság1. Versényi Virág, Zsombok Lídia

Június 17. – A mai nap nagyon jól mentek  az ECDL  feladatsorok. Egyre gyorsabban oldjuk meg. Siettünk is, mert ha kész vagyunk mehetünk az udvarra, ahol felfedeztük milyen klassz az autógumikkal játszani ezen a lépcsős, lejtős udvaron. Fociztunk is sokat. Patrik a „ lépcsőfoci” közben úgy nevetett, hogy csak úgy pukkadozott. A lányok is passzolgattak, néha nekünk is. Hamarosan indulnak vizsgázni akiknek hiányzik az Online alapismeretek. Nagyon szorítunk nekik!

Jászság1 Tajti Márk, Nagy Dávid, Baráth Patrik

Június 19. – A hét utolsó napján mi, a Jászság 1. csoport ECDL vizsgáztunk. Most a Prezentáció modul vizsgánk volt, ami nagyon könnyű volt a sok gyakorlás miatt. Vizsga után még vissza mentünk  a Közösségi Házba játszani.
Jászság 1. Bolyós Roland

Második hét

A sok tanulás után, a ma délután (június 23.) a szórakozásé volt. Játék a Közösségi Házban, pizza evés, utána megnéztük a kiállítást Ybl Miklós munkásságáról, este pedig amire már régen várunk, a moziban a Jurassic World című filmet néztük meg. Nagyon jól éreztük magunkat. Holnap ismét kapjuk tanár bácsitól a feladatsorokat. Készülünk a szombati vizsgánkra szövegszerkesztésből. Van amikor sokat kérdezünk, mert nagyon nehezek a feladatok, de még van időnk a héten gyakorolni.   Jászság 1. csoport

Ma délután (június 25.) bejöttek hozzánk  a nagyok is.  Kicsit segítettek  a feladatokban is. Beszélgettek tanár bácsival. Jó nekik, már minden  ECDL vizsgájuk meg van. mesélték milyenek voltak  a vizsgák. Amikor már jól mentek  a feladatok,  végre az udvarra is ki tudtunk menni … az eső is elállt.  Sajnos a héten az eső miatt nem nagyon tudtunk  focizni. Mikor megéheztünk, mindannyian elmentünk lángosozni.  Utána  nehéz volt ismét nekiállni a feladatsorok megoldásának, de szerencsére tanár bácsi ezt látja, így lazításként játszhatunk egy kicsit. Azt követően ment minden, mint a karikacsapás.

Ma volt a két hetes ECDL táborunk utolsó napja. Szövegszerkesztésből vizsgáztunk. Elégé elfáradtunk. Volt nagyon nehéz feladat is a vizsgán, most nagyon izgulunk, hogy mindenkinek sikerüljön, mert akkor már 4 modul vizsgánk lesz. Most már az angliai tábort várjuk nagyon.
Jászság1 csoport.

Jászság 1 csoport