Az első szülőértekezlet

Az első szülőértekezlet

A Jászsági Közösségi Házban május18-án került sor a programba most bekerült gyerekek és a szülők első találkozójára.

A jelenlévőket köszöntötte Dr. Radoszáv Miklós, az Alapítvány operatív igazgatója, és a csoport mentora, Nagy Ildikó. Megkötötték a tanulmányi szerződéseket, a mentor tájékoztatott mindenkit a várható programokról, eseményekről. Megbeszélték a Gólyatáborral kapcsolatos információkat, amely Sarlóspusztán kerül megrendezésre. Ízelítőt kaphatott gyermek és felnőtt az előző táborok fotóiból is. Majd a gyerekek ismerkedős játékokat játszottak az udvaron, így a nap végén oldott, jó hangulatban térhettek haza a családok.