Ismerd meg a Jászságot! – Jászalsószentgyörgy

Ismerd meg a Jászságot! – Jászalsószentgyörgy

A Jászság 4-es csoportba 16 gyermek 8 településről jár be a Jászság fővárosában lévő jászberényi Közösségi Házba és szívesen megismernénk egymás településeinek értékeit, látnivalóit. Így az egyik nyári táborunk szlogenje: “Ismerd meg a Jászságot!” lett és a tervezett öt nap alatt végigjárjuk a gyermekek településeit egy általunk megálmodott jászsági túraútvonalon. Első körben a családok segítenek feltérképezni a saját falujukat és a gyerekekkel együtt készítenek egy leírást a látnivalókról, illetve egy túraútvonalat, majd fotók készülnek az épületekről, tájakról. Ezeket az összeállításokat folyamatosan megosztjuk veletek. Második településünk: Jászalsószentgyörgy. A leírást összeállította: Károlyfi Anna Dorka.” Hábenciusné Balla Andrea, mentor, Jászság 4-es csoport

„Jászalsószentgyörgy – a második leghosszabb nevű település Magyarországon – kb. 3ooo lakosú falu, Jászberénytől 25 km-re fekszik. Katolikus temploma 1793-ban késő barokk stílusban épült, jelenleg épp felújítják. 1850-ben telepítették a Vadas Park fáit, ahol számos rendezvény kerül megrendezésre a nyári időszakban: Szent György Napok, Bivalyfesztivál, stb. Emellett remek kirándulóhely és sportolásra, kikapcsolódásra is van lehetőség, hiszen itt található egy focipálya, kalandpark és egy hangulatos csárda is.

Különleges szobraink egy része a templomkertben áll, pl. Szentháromság szobor, Szent János szobor. A templommal szemben, a plébánia mellett pedig a Nepomuki Szent János szobor látható, aki a vízen járók védőszentje volt, ezért van a Zagyva folyó lejáratánál. A Polgármesteri Hivatal előtti téren található Petőfi Sándor és Szent István szobra. Az Erzsébet Malom, 1825-ben épült vízimalom, ahol megtekinthető a liszt őrlési folyamata és rendezvényház is egyben. Mellette terül el egy nagy horgásztó. A településen található Tájház még a 19. században épült, szegényparaszti jellegű épület, a környékre jellemző bútorokkal, használati tárgyakkal berendezve. 2014 óta bárki számára látogathatóvá tették.

Ökoturisztikai látványosságunk a bivalyrezervátum. 4 hektáron dagonyáznak a vízibivalyok, az évente megrendezésre kerülő Bivalyfesztivál alkalmával megkóstolható a húsuk (pörkölt, gulyás, zöldséges bivalyragu leves, bivalyburger), bivalyszalámi és egyéb kézműves termékek, mint házi sajt, stb. Húsa édesebb, mint a marháé, sok benne az ásványi anyag, zsírtartalma alacsony, ezért nagyon értékes. A kajak-kenu pálya – csónakházzal – most van épülőben, de nagy kedvenc még a Lovas Centrum és Magyar Udvar, a 32-es főút mellett. A jászalsószentgyörgyi gyerekek nagyon szerencsések, mert az általános iskolai tantervbe beépítették az ingyenes lovaglást. 400 m2 területen, fedett pálya is található. Vizsgáztatott lovakkal, diplomás lovastanár és középfokú lovasedző foglalkozik az ide látogatókkal. Konyha, oktatóterem, öltöző, igényes vizesblokk is van itt. Nyári napközis táborok működnek évek óta, lehetőség van bértartásra, pónilovagoltatásra is. A pusztabusszal élmény a lovaskocsikázás. Tereplovaglásra ki lehet menni a gátoldalba, Vadas Parkba, a Zagyva árterébe. Az udvaron magyar merinói és racka juh, mangalica sertések, nyulak, galambok várják az érdeklődőket. Az állatok etethetők, simogathatók.”

További képek a galériában megtekinthetők.