Jászok

Jászok

Június 7-én a Jászság 1 és 3. csoport tagjai megtekintették a Jászok című történelmi dal- és táncjátékot.

“A Jászok történelmi dal- és táncjáték összművészeti alkotásként, sajátos és egyedi módon integrálja jelen korunk tradicionális és kortárs művészetét, szuverén módon szólva a tánc, a zene, a költészet és a vizuális művészet segítségével mindazokról az egyetemes emberi értékekről, amelyek szellemében nem csak a jászok, hanem mi emberek mindannyian, létezni szeretnénk a világban.”
Mihályi Gábor, rendező

A fantasztikus előadásban a néptánc, a kortárs tánc, az opera, a komolyzene és a népzene egyszerűen összeolvadt és együtt alkotta meg ezt a remekművet. A jászok történelmének és ősei emlékének művészi szintű felidézésével, a jász öntudatot is erősíti ez a darab, mely egészen végig kíséri a jászok útját egészen az őshazájuktól, a bronzkori Kelet-Perzsiától, a Kaukázus égbetörő hegyein, a dél-orosz sztyeppéken, a mai Moldván át, a Magyar Királyságig. Majd tovább az emlékek és a képzelet spirituális útján, mely új hazájukba telepedésüktől, megkeresztelkedésükön, nyelvük, ősi hiedelmeik, szokásaik elvesztésén, önmegváltásukon (Redemptio) át, napjainkig vezet. Főszereplője egy fiatal mai pár, akiknek előélete elevenedik meg a történések során. Ez a mikrokozmosz tágul ki az egész jász nép történetére, hogy az egyes jelenetekben megelevenedjenek a múlt eseményei. Mindenkinek sok szeretettel ajánljuk ezt a darabot, hogy betekintést nyerhessenek a Jászok múltjába és jelenébe!

“Akár bűnös, akár hős,

Együtt utód és az ős.

Hat nemzedék fenn ragyog,

A hetedik én vagyok.”

(Kiss Judit Ágnes)