Jászsági legendák nyomában – Jászalsószentgyörgy

Jászsági legendák nyomában – Jászalsószentgyörgy

“A Jászság településein rengeteg legenda, történet kering, melyek mindegyike egy-egy érdekes múltbéli eseményen alapul. A Jászság 4-es csoport érdeklődő fiataljai már az elmúlt évben is felfedezték Jászságunk értékeit, hiszen a csoportba járó gyerekek településeit meglátogattuk és megismertük nevezetességeiket. (A címlapfotók ezen alkalmakkor készültek.) Folytatásként az idei online oktatás alatt sem tétlenkedtünk és a gyerekek a saját településükön kutattak legendák után. Ezeket a történeteket szeretnénk most bemutatni sorozatunkban. Második helyszínünk Jászalsószentgyörgy, ahonnan Károlyfi Anna Dorka izgalmas gyűjtését ismerhetjük meg.” Hábenciusné Balla Andrea, mentor

„Nagy fába vágtam fejszémet mikor valós alapú legendát akartam keresni lakhelyemről, hiszen mikor 80 év feletti időseket vagy Talált József volt jászkapitányt kérdeztem, mind megerősítettek abban, hogy az erre vonatkozó iratok megsemmisültek a világháborúban. Sebaj, modernizáltam a feladatot és nagyon érdekes dolgokra bukkantam. Például, hogy a híres úszó testvérpár, Gyurta Gergely és Gyurta Dániel nagyszülei, rokonai itt élnek.

Még egy világhíresség kapcsolódik ide, érdekes módon ő is zseniális úszó volt: Johnny Weismüller. Igazi úszólegendának számít, életében 5 olimpiai aranyat szerzett. Mi inkább a híres Tarzan-filmekből emlékszünk rá. Térségünkben sokat emlegetik, mert a világ számos táján szétszóródott család egyik ága itt – a Jászságban – Jászalsószentgyörgyön telepedett le. Egyes források apróbb információkban eltérnek, de az biztos, hogy az úszózseni nagybácsija tagja volt a helyi borbélydinasztiának. Pl. egy 1983-as cikk szerint riport is készült Weiszmüller Béla és Mátyás férfifodrász mesterekkel.

Johnny 1904-ben született Temesváron, a család még abban az évben kivándorolt az USA-ba. Orvosi javaslatra kezdett el úszni. 20 évesen a párizsi nyári olimpián már 3 aranyat szerzett és tagja volt a 3. helyezett amerikai vízilabda csapatnak. 4 évvel később pedig még 2 aranyéremmel gazdagodott 1922 és 1928 között 67 világrekordot állított fel. A hollywoodi időszak ezután jött, 1948-ig tartott. Első filmjét 1929-ben forgatta, majd 1932-ben jött a „Tarzan, a majomember”, amit még 11 Tarzan film követett. 1974-ben csípőtörést és lábtörést szenvedett, amikből sosem épült fel teljesen. 1977-től a mexicói Acapulcóban élt fényűző életét. Vagyonát elherdálta, rossz üzleti döntései miatt elszegényedett, segédmunkásként dolgozott. Betegség következtében hunyt el, koporsója leeresztése közben 3x játszották le a legendás Tarzan üvöltést.” Károlyfi Anna Dorka Jászság 4-es csoport

A témáról részletesebben itt olvashatunk: https://archiv.magyarmuzeumok.hu/kiallitas/1585_tarzan-kultusz_a_jaszsagban