Az első hét a szegedi 3-as csoporttal
Az Alapítványnál töltött első hetem igazán mozgalmasnak mondható.
Minden nap egy-egy csoporttal voltam órákon. Az első három nap alkalmával bemutattam a gyerekeknek Kínát, az utolsó két napon pedig Zoli csoportjában mutattam meg a gyerekeknek a tejes tea készítésének titkait és a jóga alapjaiba is bevezethettem őket.
Az órákra való készülés minden délelőttömet felemésztette, de amikor megláttam a kíváncsi tekinteteket és arcokat, tudtam, hogy megérte. A legkisebb csoport tagjai nagyon kedvesek és barátságosak voltak velem. Csütörtök délután együtt mentünk el jégkorcsolyázni. Valószínűleg az együtt áttanult angolóra után a gyerekek már jobban ismertek, így a korcsolyapályán akadtak bőven önként jelentkezők, akik segítettek megtanulni korcsolyázni. Nagyon kedves és türelmes tanáraim voltak, így 1,5 óra tanítás és tanulás után egy újabb készséggel gazdagodhattam. Mindig emlékezni fogok minden egyes segítő kis kézfogásra.
Szerda volt a legzsúfoltabb nap a héten. Aznap délelőtt városnézésre indultunk Zolival, megmutatta a város nevezetességeit és elmondta hogyan juthatok el a bevásárlóközpontokba vagy éppen a helyi piacra. (Megjegyzés: Nagyon megkedveltem az igazi magyar lángost! :-))
A pénteki teadélután alkalmával még inkább megérintett a legfiatalabb csoport. A gyerekek nagy érdeklődést mutattak a hagyományos kínai teák iránt. Amint az asztalra kerültek kis poharakban a különböző tealevelek, nagyon izgatottak lettek és csak záporoztak a kérdések. Ügyesen felismerték a különféle teákat illat alapján; és még segítség sem kellett hozzá. Amikor megmutattam hogyan kell elkészíteni a tejes teát, mindenki legjobb tudása szerint elkészítette a saját változatát és megkértek, kóstoljam meg az övékét. Ez nagyon sokat segített abban, hogy közelebb kerüljek a gyerekekhez. Az óra végén megörültem, amikor a gyerekek felrajzolták a nevem a táblára. Nem is tudtam megállni, hogy ne készítsek fényképeket a sok Julie-ról a táblán.
Szombaton reggel a gyerekek nagyon korán jöttek. Amikor lejöttem reggelizni nem számítottam rá, hogy már kétten várnak a kapuban, hogy bejöhessenek. Valóban éreztem és láttam, hogy a Közösségi Ház szinte a második otthonuk, látszik, hogy ragaszkodnak a helyhez és szeretettel járnak be ide. A nap egy angolórával kezdődött Zoli csoportjában. A kislányok sok-sok kérdéssel árasztottak el és öröm volt számomra, hogy az óra részese lehettem én is. Az ebéd alatt is nagyon jól éreztem magam, amikor három kislány megkért, hogy ebédeljek velük az ő asztaluknál. Ez nagyon aranyos volt tőlük. 🙂
Szombat délután megtanítottam a gyerekeket a jóga alapjaira. Most is bátorított a lelkesedésük és a hozzáállásuk a jógaórához. Minden egyes gyakorlatot a tőlük telhető legnagyobb ügyességgel próbáltak megcsinálni, cserébe bíztatást és elismerő szavakat kaptak, ahogy kijavítottam helytelen testtartásukat, ezzel is bátorítva őket, hogy ügyesen csinálják azt, amit éppen csinálnak.
Néhány visszafogottabb kisgyerek, mint például Lili, Zoli segítségét kérte, hogyan is kell mondani ezt vagy azt angolul mielőtt nekem feltette a kérdést, ami a fejlődés folyamatos része; természetesen voltak bátrabbak is, akik úgy kérdeztek és beszéltek, ahogy éppen tudtak és voltak olyanok is, akik inkább csendes szemlélői voltak az eseményeknek. Nagyon örülök, hogy egyre szorosabb a kapcsolat a gyerekekkel, köszönhetően nyíltságuknak és nyitottságuknak. Ezzel együtt egy kicsit szomorú is vagyok, mivel a csendesebb gyerekeket nem sikerült eddig rávezetni a beszélgetés útjára és az Alapítvány önkénteseként ez az egyik fontos feladatom.
Azonban, ahogy a gyerekek túljutnak kezdeti aggodalmaikon, ahogy a mentorok mondták, úgy én is túljutok a sajátjaimon és így a gyerekek élvezni tudják az egymással töltött időt és egyre nyíltabbak is lesznek.
Tudom, hogy a feladatom az, hogy beszélgessek a gyerekekkel és a segítségemmel jobban megértsék ezt a multikulturális világot, és hogy nyitottabbak legyenek. Ez után az egy hét után azt vettem észre, hogy én is profitáltam ezalatt az idő alatt ezekkel a szorgalmas és kedves magyar gyerekekkel.
Julie Chen, AIESEC önkéntes Kínából