Kalandozások Európában- Márton nap

Kalandozások Európában- Márton nap

„November 13-án a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoport a középkor egyik legnépszerűbb szentjének hagyományát – Márton napját elevenítették fel. A Márton-napi újborkóstolás és libaevés Európa-szerte évezredes múltra tekint vissza, valójában magát Szent Mártont is megelőzte, ugyanis még a római időkből ered. A különböző országokban különféle népszokások tarkítják ezt a vidám ünnepet. Ezeknek jártunk utána. A projekt feldolgozása során készítettünk lámpást, felkészültünk egy-egy színdarab előadására, kreatívan közös festményt alkottunk, valamint verseltünk is.” Pécs 1-es és Pécs 3-as csoportok

A projektnapról készült fotók a GALÉRIÁBAN megtekinthetők.

 

Így láttuk mi….

 

A nap fénypontjának a lámpásfestést gondoltuk. Befőttesüvegeket dekorálhattunk, miközben jó hangulatban beszélgettünk, és megismerkedhettünk fiatalabb társainkkal. Bár sokunknak ez volt az első művészi próbálkozása ebben a témában, kifejezetten jó hangulatban telt ezen az állomáson töltött idő.” Márton ludai csoport

A mai délelőtt “Lázárka ludacskái” nevű vegyes csapatunkban a kreatív alkotás főszerepet kapott ezért a közös akril festés állt a legközelebb a szívünkhöz. Meghallgattuk egymás ötleteit, csapatban dolgoztunk, jól szórakoztunk. A közös munkából egy csodás kép született: Márton napi lámpások az éjszakai égbolton címmel. Nagyon élveztük ezt a napot!

A mi csapatunk a “Mérges libák” nevet választotta a mai napra. Nekünk a plakátkészítő feladat tetszett a legjobban. Rengeteg mindent olvashattunk Márton életéről és történetéről, miközben szabadon engedhettük kreativitásunkat hogy hogyan tegyük minél egyedibbé plakátunkat. Megtudtuk hogy mik a szokások Európában ezen a napon, például Németországban lámpásokat készítenek és azokkal vonulnak az utcákon, Nagy-Britanniában véráldozat bemutatásával ünnepelnek. A nap végére jól össze kovácsolódtunk és együtt mutattuk be ki mit alkotott a délelőtt folyamán, jó kis nap volt!

Több kreatív feladattal készültek számunkra mentoraink. Az “Avis Matris” csapat kedvence a színjátszás volt, ahol közösen raktunk össze egy jelenetet Márton-napi hagyományainkkal kapcsolatosan. A rögtönzött családi jelenetben mindenki szerepet kapott, közösen találtunk ki mindent és egy rövid időre más bőrébe bújhattunk. Azért is kiemelkedő a mai nap, hiszen legkisebb csányis társainkkal dolgozhattunk együtt, amelynek eredménye végtelen mennyiségű kreatív ötlet és jó hangulat volt!