A legfiatalabb kaposvári csányisok első Családi Napja

A legfiatalabb kaposvári csányisok első Családi Napja

Szülői kezdeményezésre 2012. szeptember 8-án, szombaton, megtartottuk első Családi napunkat. A találkozó célja az volt, hogy a gyerekek újból megnyíljanak egymás felé, s mi szülők is ismerkedjünk egymással.

Szerencsére az időjárás kedvező volt, s rövid bemutatkozás után ismerkedhettünk, beszélgethettünk egymással. Mindezt dúsan terített asztal mellett tehettük, mert minden anyuka jeleskedett a finomságok elkészítésében. Közben persze figyelemmel kísértük a gyerekek játékát: öröm volt nézni a felszabadult gyereksereget. Úgy tűnik, a foci szinte mindegyikőjüknél első helyen áll, s jó tudni, hogy ebben több apuka is partner. Az idő rövidnek bizonyult ahhoz, hogy mindenki mindenkivel tartalmasabb beszélgetést folytasson, de előttünk még vagy 12 év…folytatjuk legközelebb! Azt azonban már most elmondhatjuk, egyetértettünk abban, hogy a gyerekekért mindent megteszünk, támogatjuk őket, s segítséget nyújtunk nekik, s egymásnak is! A búcsúzkodásnál jó volt hallgatni, hogy mindenki jól érezte magát, s várja a következő találkozást. Balla Kata, szülő

A nap, ahogyan Balla Ábel látta:

Mivel sokan nem ismerték egymást, először leültünk egy körbe, és bemutatkoztunk. Majd aki akart felmehetett az erdőbe. Eközben a felnőttek beszélgettek egymással. Utána a kis csapat elindult a forráshoz, mert még sokan nem jártak ott. A nap fénypontja a foci volt, amelybe néhány apuka is besegített. A többi szülő folytatta az ismerkedést. Amelyik gyerek nem a labdát rúgta, tollasozott, vagy hallgatta a felnőttek beszélgetését. A végén ismét leültünk és mindenki elmondhatta, hogy hogyan érezte magát. Örültem, hogy találkoztam a társaimmal, és remélem, hogy a többi családi nap is így fog eltelni.