Tanulás másképp, avagy tudásszerzés érdekesen

Tanulás másképp, avagy tudásszerzés érdekesen

Idén újra megrendezték a Kutatók Éjszakáját, amit már nagyon vártam.

A Kaposvári Egyetem Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetében részt vettem egy programon a modern képalkotó diagnosztika és az állattenyésztés kapcsolatáról. Azért választottam ezt a programot, mert ez érdekelt a legjobban és a későbbiekben hasonló területen szeretnék dolgozni.

Egy előadás keretében meghallgattuk a CT (komputer tomográf) és az MR (mágneses magrezonencia berendezés) történetét. Ezeket a gépeket az emberek betegségeinek vizsgálatára és tudományos kísérletekre is használják. Állattenyésztési és mezőgazdasági kísérleteket végeznek, például a tojásokban az embriók fejlődéséről, a sózott sonka érlelődésének folyamatáról, a különböző állati daganatok felszívódásáról és a növényi kártevő pusztításának mértékéről. Az előadás után mi is megnézhettük a CT gépet működés közben. Először egy élő nyúlon mutatták be, hogy mire képes a gép. Megmutatta a csontvázat és a szerveket, ugyanis a gép a sűrűségük alapján könnyen meg tudja különböztetni őket egymástól. Bármilyen metszetben és felbontásban képes egy-egy részt megmutatni, anélkül, hogy kárt tenne az élő állatban. Ezután egy játékra hívott minket az előadó. Egy kartondobozról készített felvételt a gépben, aminek 6 rekesze volt, mindegyikben különböző gyümölccsel. Nekünk a felvételek alapján kellett rájönnünk, hogy mely gyümölcsök azok.A program nagyon érdekes és tanulságos volt és még jobban megszerettette velem ezt a tudományágat. Kollárovics Petra, K2


Kutatók éjszakája – a művészet területén is

A Kaposvári Egyetem Művészeti Kara is fontosnak tartotta, hogy megmutassa magát, kulisszatitkaiba bevezesse az érdeklődőket az országosan nagy népszerűségnek örvendő rendezvény sorozathoz kapcsolódva. Nagyon sokan fiatalok, idősebbek, tanulók, gimnazisták és egyetemisták, mind egyaránt részt vettek a színes programokon. Én személy szerint belvárosban található Művészeti Karra mentem. Bár rengeteg érdekes és izgalmas tudományos kínálat közül választhattam, maradtam a régi kedvencnél, a táncnál. Mozgás színház – színész mesterség óra – felkeltette az érdeklődésem, nagyon jól hangzott! Az egész tulajdonképpen egy nyílt nap volt, ahol megnéztünk egy mozgás órát. Eleinte kicsit csalódott voltam, azt hittem mi fogunk majd táncolni. De egy idő után belefeledkeztem a bemutató órába. Nekem nagyon tetszett egy teljesen fekete teremben, igaz színházi próbateremben zenére mozogtak a színészhallgatók. Nagyon könnyűnek tűnt, amit csináltak, a mozdulatok, mozgás kombinációk. Bár azért mentem, hogy kipróbáljam mégis vonakodva álltam fel a székről, amikor a mozgástanár azt kérte csatlakozzunk és próbáljuk ki mi is mindezt. Akkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem könnyű, sőt mi több nagyon nehéz! Kipróbáltuk és nagyon hamar el is fáradtunk. Mindig csodálattal tölt el a térben egyszerre megmozduló emberi testek látványa. A mestertanár tapsolt, a részvevők pedig minden tapsnál újabb és újabb pozíciót kellett, hogy felvegyenek: a lehető legkisebb zajjal és a leggyorsabban. Aztán nehezítettek: egy valaki mozdult meg a csapatból, a többiek pedig a lehető leggyorsabban reagáltak. Összhang, dinamizmus, feszült figyelem. Kívülről olyan volt, mint egy kortárs táncprodukció. Amikor pedig aktívan csináltam a feladatot csak arra összpontosítottam, hogy minél tökéletesebben uraljam a testem, irányítsam mozdulataimat. Nagyon élveztem a játékot. Örültem, hogy betekintést nyerhettem egy ilyen órára, mert érdekel a színészi munka és táncolni pedig a világon a legjobban szeretek. Köszönöm szépen a lehetőséget. Balogh Nikoletta, K2

A MODERN KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA ÉS AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS KAPCSOLATA

Azért ezt választottam, mert egyrészt nem hátrány, ha tudunk valamit állattenyésztésről, hiszen a mi életünkben is nagyon jelentős szerepet játszanak a belőlük készült termékek, másrészt érdekesnek tartom, hogyan lehet átvilágítani akár a bőrön, akár állatokon, csontokon, de amint megtudtam még a falakon is. Az igazság azonban az, hogy az érdeklődési körömnek megfelelően az Érzékenyítés, az állatok jelenléte terápiák alkalmazása során című előadásra szerettem volna menni. Mivel azonban az általam választott előadás később kezdődött, kihasználva az időt, csoporttársamhoz csatlakoztam. A téma viszont olyan érdekes volt, hogy egyszerűen „ott ragadtam”.

A Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézet előadástermében, majd a vizsgálóiban voltunk. Az első részben általánosságban ismertették az állattenyésztés célját, aztán bemutatták, hogy fejlődött a technika, és hogy mára már milyen jó körülmények között dolgozhatnak.
Az állattenyésztés legfontosabb célja a termelés, (a hús, tej, és tojás) és a nyersanyag biztosítása a textil- és bőripar számára. A növénytermesztés és az állattenyésztés elválaszthatatlan egymástól: a növénytermesztést segíti az állattenyésztést (trágyázás), és fordítva (takarmánynövény-termesztés). Az állattenyésztés legfontosabb célja az állati termék előállítás. A haszonállatokat pedig anyagi kereslet miatt tenyésztik.

Amikor Röntgen feltalálta az x-sugárzást, akkor még csak egy oldalról világította meg az objektumot, de mára ez már rengetek fejlődésen ment át, így teljesen átlátható, és felismerhető 3D (három dimenziós) képet lehet rekonstruálni a sugárzás, átvilágítás segítségével. Rendkívül hasznos az orvostudományban, és az előadáson kiderült, hogy az állattenyésztésben is. Az állattenyésztésben azért fontos, hiszen régen csak úgy tudták meg, hogy milyen a belső szerkezete, és képességei az állatnak hogy felboncolták. Most már átvilágítják, és ki tudják deríteni, hogy mennyi zsír vagy izom van rajta, mennyi belőle az értékes rész. Ennek segítségével még az állatok gyógyítása, a betegségek felismerése is lehetséges. Ami számomra érdekes volt, hogy ezt még növényeken is lehet alkalmazni, pontosan egy kukoricaszemet néztünk, amit egy kártevő megrongált, és kitudták számolni, mekkora térfogatú lett így. A prezentáció után, elmentünk egy fizikai átvizsgálásra, ahol egy nyuszit tekinthettünk meg belülről. Szegényt sajnáltam, mert ugyebár tudjuk mi lesz a sorsa. Betolták a CT-be, ahol több felvétel is készült róla. Nagyon érdekes volt, nem is gondoltam, hogy az állattenyésztés is milyen döbbenetesen nagy fejlődésen ment keresztül. Biológia órán minderről nem ilyen érdekesen tanulunk sajnos. Jó volt a Kutatók éjszakája, elég sok érdekes program volt. Horváth Sára, K2

Kutatók Éjszakája

Csányi Alapítvány K2-es csoportunk hétvégén a Kaposvári Egyetemre látogatott, ahol a Kutatók Éjszakáján vettünk részt. Minden csoporttársam arra a foglalkozásra mehetett, amelyik szakterülettel szeretne foglalkozni, amely hobbijához, tovább tanulási szándékához közel állt. Mivel nagyon szeretem a kisgyerekeket ezért én a kisgyermekgondozás programon választottam magamnak. Nagyon tetszett, hogy teljesen élethű kisbabákat foghattam a kezembe. Részletesen elmondták azt, hogy továbbtanuláson milyen feltételek vannak, a vizsgák, hogy lesznek majd és azt is, hogy jelentkezésnél mit fognak majd nézni. Elmagyarázták, hogy majd a gyakorlatokon mit kell elvégeznem, milyen feladatokat kapunk és a gyerekekkel, hogy kell foglalkozni. Kedvesen fogadtak és segítettek nekem. Nagyon megfogott ez a terület és még jobban ösztönöz arra, hogy ezzel foglalkozzak majd a jövőben. Mindenkinek szívesen figyelmébe ajánlanám az ehhez hasonló programokat, mert nekem ez tényleg hasznos információban gazdag volt. Szerintem ezzel csoporttársaim is így vannak. Mentorunk nagyon szívesen vitt el minket, és mindegyik csoporttársamhoz bement és megnézte melyik az a terület, amivel ő szeretne foglalkozni.

Várom, hogy a közeljövőben még elmenjünk ilyen helyekre, és részt vegyünk hasonló programokon, amelyek ennyire konkrétan segítenek az egyre jobban közeledő pályaválasztásunkban. Köszönöm, hogy részt vehettem és, hogy ilyen élményt élhettem át.  Csepeli Nikolett, K2