Különleges járművek és várostervezés

Különleges járművek és várostervezés

„A Közlekedés projekt mit sem érne építendő járművek nélkül! A szentesi gyerekek Beke Mária művészetpedagógus vezetésével újrahasznosított anyagokból készítették el saját, futurisztikus fantáziajárműveiket. A kivitelezésnél ügyelniük kellett arra is, hogy kizárólag mechanikus rögzítésekkel valósíthatták meg elképzeléseiket. A három-négy fős csoportok mind másban gondolkodtak. Épült motor, öntözőtraktor, „köztisztasági malac jármű” és még jó néhány speciális szerkezet. A konstruálás után szétszerelés következett a fő alkatrészek trendi metálfényezéséhez, majd legvégül a memorizált sorrend szerint újraépített járgányok optikai tuningja. Ezzel párhuzamosan megszülettek a várostervek is, melyek elkészítésében és összetételében szintén csak a fantázia szabott határt. Voltak, akik több parkot álmodtak, voltak, akik jelenlegi, saját városuk ideális formáját vetették papírra. A biztonságos közlekedéshez a legfontosabb közúti jelzőtáblákkal is ismerkednek, az ő városaikban már mindenhová került megfelelő.” Kovács Sándor és Őzéné Törőcsik Márta, mentorok

„Legutóbbi kézműves foglalkozásunkkor hulladékokból építettünk autót. Ezt a projektet folytattuk február 13-án. Ezeket le kellett fotózni majd szétszedni, hogy le tudjuk őket festeni. Különböző színekkel és különböző árnyalatokkal dolgoztunk. Miután megszáradtak, a képek segítségével újra összeraktuk őket. A mi csoportunk egy vízadagoló malac autót készített. Nemcsak ezzel foglalatoskodtunk, hanem befejeztük a Szentes képe rajzunkat is. Parafadugóból, fogpiszkálóból és papírból csináltunk apró közlekedési táblákat, melyeket elhelyeztünk a megrajzolt városunkban. A munka után jól megérdemelt pihenés és fiiiiiiiinom óriás lángos várt ránk!” Hajdú Kitti, Szentes 1-es csoport

„Engem nagyon érdekelnek a járművek és a közlekedés, ezért is szerettem ezt a projektet. A foglalkozáson elkészítettük a hulladékból újrahasznosított autóinkat. Ez azért jó, mert a már meglévő anyagokat használjuk fel az autók készítése során, így takarékoskodunk. Mi egy kutyaformájú autót építettünk. Azért támadt ez az ötletünk, mert nagyon különleges. Ez a tacsi attól is egyedi, hogy kék a színe. Ezután a várostervünket is elkészítettük. A mi városunk Szentest ábrázolja saját elképzeléseink szerint. Ezen a városképen nincs annyi körforgalom, mint a valóságban. Jó volt ötletelni a várostervvel kapcsolatban, hogy milyen utcákat, házakat és középületeket rajzoljunk. Szerettem csapatban dolgozni, így mindenki beleszólhatott a közös projektbe, a legjobb ötleteket valósítottuk meg.” Nagy Balázs, Szentes 2-es csoport

További képek a Galériában megtekinthetők!