Lámás szelfi, kecskeetetés és fogatozás a családi napon

Lámás szelfi, kecskeetetés és fogatozás a családi napon

„Mozgalmasan telt a Kaposvár 1-es csoportjának családi napja szeptember 19-én. A Bőszénfai Szarvasfarmra látogattunk el, ahol az egész csoport, a szülők és a gyerekek is remekül érezték magukat. A fogatozás a gyönyörű környezetben nagy élmény volt, és annak is örültem, hogy végre kicsit beszélgethettek a szülők és a gyerekek. Ritkán van alkalmunk együtt lenni, találkozni és ilyenkor jó kicsit elviccelődni a többiekkel. Az is jó volt, hogy kicsit kiszakadhattunk a hétköznapokból és kikapcsolódhattunk a csodálatos zselici dombok között. ” Oláh Krisztina, szülő

„A Bőszénfai Szarvasfarmon volt bőven látnivaló. A vadasparkban a kecskék majdnem ledöntötték a kerítést, annyira szerettek volna kapni a kenyérből, amit az etetéshez kaptunk. A lámákat ugyan nehéz volt rábírni a szelfire, de ennek ellenére néhányunknak mégiscsak sikerült egy közös fotót elcsípni a négylábúval. A szarvasoknál pedig a bika folyamatosan bőgött, így szarvasbőgést is hallgathattunk. Láttunk még halakat, kengurukat, emukat, a fogatozás alatt pedig sok gyönyörű lovat és szarvasmarhát. Az ebéd is nagyon finom volt, vadburgert kaptunk, amit jóízűen fogyasztottunk el a szabad levegőn, miközben rácsodálkoztunk a gyönyörű tájra. Nagyon jól éreztem magam, különösen annak örülök, hogy együtt volt a csapat, a szülők és a gyerekek. ” Camacho Maria, Kaposvár 1-es csoport