Az első napom

Az első napom

Január 5-én szombaton a gyerekek szokás szerint megérkeztek az alapítványi foglalkozásokra. Így már reggel összeültünk és elkezdődhetett a matematika óra. Készítettünk pár képet, amit a Galériában megtekinthettek. Nagyszerűen éreztem maga! A gyerekek értelmesek, én nagyon szeretek tanítani, így ez a nap is fantasztikus élmény volt mindannyiunk számára. Kedden következik a folytatás, amikor is angol órára megyek be hozzájuk. Már nagyon várom! Fernanda, AIESEC önkéntes Brazíliából