Nyárbúcsúztató túra

Nyárbúcsúztató túra

Kaposvári Túraklubunk tagjai augusztus utolsó szombatján egy rövid túrára találkoztak, egyrészt, hogy a nyári élményeket, másrészt, hogy a következő időszak úti céljait együtt beszéljék meg. Mostani kirándulásunk a Gyertyánosi Parkerdőben található horgásztótól indult és az erdőn keresztül jutottunk el a Töröcskei-tóhoz.

Mindannyian hálásak voltunk a magasra nyúló gyertyánoknak, hogy lombjaikkal védtek minket a már kora délelőtt tűző napsütés elől. A madarak helyett most mi „csicseregtünk”, örömmel meséltük nyári élményeinket, de szó esett arról is a pihenőnél, hogy mivel a somogyi megyeszékhely környékét már bejártuk az elmúlt két évben, jövőre más, távolabbi útvonalakat fedezünk majd fel.

Projektünk ebben a tanévben az Utak címet viseli, ezen belül a természetvédelem útjainak megismerését határoztuk meg célként. Olyan helyekre szeretnénk eljutni, amelyeken emberi összefogás eredményeként új távlatok, új utak nyíltak a fenntarthatóság és fejlődés előtt. Mindezekről természetesen ezen a felületen is szeretnénk megosztani élményeinket.

Sárközi Eszter