Nyelvi fejlesztők tanévkezdése

Nyelvi fejlesztők tanévkezdése

„Hagyományainkat követve az új tanév elején az Alapítvány nyelvi fejlesztő kollégái megbeszélésre gyűltek össze a Lóránt utcában. Szeptember első hétvégéje (szeptember 7) ideális napnak bizonyult arra, hogy megvitassuk az Alapítvány projekt alapú tematikus képzési rendjét, ami újszerű, átlátható és strukturált rendben határozza meg a tanévben ránk váró feladatokat. Ez nemcsak egyfajta szemléletváltást kíván, de a siker érdekében mind a mentorok mind a fejlesztő részéről szorosabb együttműködést igényel.

A projekt alapú oktatás bevezetése már a tavalyi évben is támogatásra talált minden nyelvi fejlesztő részéről. Így cél továbbra is a nyelvtanulás hatékonyságának biztosítása, valamint  – a tematikus felkészítésnek köszönhetően – a különböző nyelvi szinteken történő nyelvvizsga megszerzése lesz. A megbeszélésen építő vita keretében beszéltük át a csoportokra váró feladatokat, meghatározva a célokat és a várt eredményt, megvitatva a nyelvi felkészítés tartalmát, valamint az alapítványi szóbeli vizsgák menetét és rendjét. Tanulóink ebből jelentősen profitálhatnak. Fontos azt is tudni, hogy 2020-tól minden felsőoktatási intézménybe tanulni akaró fiatalnak rendelkeznie kell legalább egy középfokú nyelvvizsgával. Tehát az eredmény eléréséhez szorgalmas és kitartó tanulókra lesz szükség.

Az online felülettel már a tavalyi évben is jó tapasztalatokat gyűjtöttünk, ezért ezen módszer alkalmazását idén is folytatjuk. Az alapítványi online nyelvi verseny feladatait az ismeretszerzés mellett az egyes nyelvi szintek és nyelvvizsgák feladattípusaihoz illesztettük. Ezen felül az egész éven át tartó tallérgyűjtő alapítványi online nyelvi játékkal mélyíteni kívánjuk tanulóink eddig megszerzett tudását angol és német nyelven. Ez hosszú előkészítő munkát igényelt, de megérte, hiszen valami újat szeretnénk mutatni fiataljainknak.

Ezúton is köszönjük minden nyelvi fejlesztő munkáját, akik az idei tanévre szóló nyelvi verseny anyag kidolgozásában részt vett. Ahhoz, hogy ez használatban is működjön elengedhetetlen a technikai háttér és az online felület előkészítése, melyet kollégánk Mikics Péter vállalt fel. Köszönjük!

Ezúton kívánunk eredményes tanévet. Reméljük a közös munka meghozza gyümölcsét és a termést is közösen arathatjuk majd le.” Nyelvi munkacsoport, nyelvi fejlesztő kollégák