Nyílt nap Jászberényben

Nyílt nap Jászberényben

„A Jászsági Közösségi Házban a márciusban megrendezésre kerülő Beválogatáshoz kapcsolódóan Nyílt Napot tartottunk, melyre nagyon sok kíváncsi 4. osztályos gyermek, érdeklődő szülő és pedagógus jött el. Betekintést nyerhettek az alapítványi foglalkozásokba, projektjeinkbe is, melyet vendégeink több csoportban látogathattak meg. Volt szó a sikeres nyelvvizsgákról és az ECDL felkészítő foglalkozásokról,  a Karikó Katalin által támogatott Víz projektről, a Lego-robotikáról és az egyéb fejlesztő foglalkozásokról. Szóba került  a sok-sok népszerű program, tábor, Életút Napok. Emellett rengeteg hasznos és új információval gazdagodtak és jó volt látni, hogy voltak gyerekek, akiknek már most felcsillant a szemük. Izgatottan várjuk a Beválogatást!” Székelyi Borbála Fruzsina, Jászság 2-es csoport