Nyílt napon jártam

Nyílt napon jártam

A középiskolai jelentkezési határidő nagyon közeleg, ezért is kíváncsian kutattam nyílt napok után. Az általános iskolát befejezve gimnáziumban szeretnék továbbtanulni, mégpedig az Arany János Program keretén belül a megye egyik legjobb gimnáziumában. Az iskolában tett látogatásom után most a kollégium nyílt napján gyűjtöttem információt.

November utolsó péntekén bemutatták nekünk, érdeklődőknek az épületet, amely igazán jól felszerelt: van uszoda, zene szoba, kondi – és informatika terem, konyha, könyvtár. Szóval minden egyben van, hogy nagyon jó körülmények között élhessünk, tanulhassunk. Minden feltétel adott, hogy elérhessem azt a célt, amelyet kitűztem magam elé. Az AJP hasonlóan a hátrányos helyzetű gyermekek támogatását vállalta fel, amelyet 23 pedagógus kordinál. Bízom benne, hogy a program segítségével, jól használom ki a lehetőségeket, veszem az akadályokat, teszek majd sikeres érettségit, hogy teljesülhessen az álmom: óvónő lehessek.  Mindent megteszek, hogy céltudatos, önálló felnőtté váljak. Ilyen segítségek mellett menni fog! Gregor Dóra, Kaposvár 2. csoport