Nyílt nap Szegeden

Nyílt nap Szegeden

Nyílt nap a szegedi közösségi házban.

November 16-án a szegedi csányisok a délelőtti kirándulásuk után belevetették magukat a munkába. A fejlesztőórákon ez alkalommal nem csak a gyerekek és fejlesztőtanáraik vettek részt, hanem szülők és testvérek is. A délután folyamán minden fejlesztőkolléga szívesen fogadta a látogatókat az óráikon, a mentorok pedig segítették a szülőket eligazodni a szünetben izgő-mozgó gyerekek között. Ez a nap remek alkalom volt arra, hogy ne csak a gyerekek élménybeszámolói alapján ismerhessék meg a szülők a munkánkat, hanem maguk is, az órák résztvevőiként, közvetlenül tapasztalhassák meg mit is jelent „csányis” diáknak lenni. Nagyon örülünk, hogy ilyen szép számban jelentek meg szülők a mai nyílt napunkon.
SZ1, SZ2, SZ3 csoportok