Életút Nap

Életút Nap

A három nap (június 14-16) számos meglepetést tartogatott számukra.

Idén is Sarlóspusztán gyűltek össze a Csányi Alapítvány diákjai, hogy bemutassák a tanévben egyénileg vagy csoportjukkal közösen készített munkáikat, és egyúttal megköszönjék az alapító, a támogatók, a kurátorok és a mentorok segítségét.

A délutáni érkezést és a kiállítás rendezését követően az első nap a Csányi Band koncertjével zárult. A fergeteges hangulatot az is fokozta, hogy átadásra kerültek az Űrprojekt, valamint a Gyermekparlament által meghirdetett „Tükröm a világra” című pályázat győzteseinek díjai.

Szombaton csapatokban, számos kreatív foglalkozás mellett, a gyerekek egy kalandjátékban is részt vettek, próbára téve ügyességüket és tudásukat. A Csányi Alapítvány 2. Focibajnokságának döntőjére kora este került sor, ahol a hőség ellenére lendületes és kiváló játékot játszottak a csapatok. Az idei győztes a lila csapat lett.

A vasárnap a gála jegyében telt. A magyar nyelvű színpadi produkciók mellette, idén angol darabokkal is készültek a gyerekek. Átadásra kerültek az év legeredményesebb diákjainak, valamint a nyelvi verseny győzteseinek járó díjak. A kalandjátékban nyújtott teljesítményért a legeredményesebb csapat Vándorkupát vehetett át, és minden Közösségi Ház egy-egy xbox boldog tulajdonosa lett. A gálát Simonits András és a Csányi Band nagyszerű produkciója zárta.

Ezt követően került sor a meglepetés csapattal játszott mérkőzésre, ami döntetlennel végződött – büntetőkkel azonban a Női válogatott nyert. A program zárásaként díjkiosztásra került sor, ahol az egész éven át tartó Focibajnokság legjobbjai lettek elismerve.

Jó volt ismét együtt lenni és együtt örülni az eddig elért eredményeknek, melyekhez ezúton is szívből gratulálunk.

Videók:

http://tv2.hu/musoraink/tenyek/129417_gyerekek_latvanyos_evzaroja.html