Online szülői értekezlet – Jászság 4.

Online szülői értekezlet – Jászság 4.

„Június 12-én rendhagyó online szülői értekezleten vettünk részt a Jászság 4-es csoport mentorával, Hábenciusné Balla Andreával videókapcsolaton (Zoom) keresztül. E nehéz karanténidőszak után – mely valljuk be, megviselt gyereket, szülőt, tanárt egyaránt – megbeszéltük, hogy a gyerekek hogyan élték meg ezt a mindannyiunknak szokatlan helyzetet, a távoktatást. Nehezen indult, de a végén belerázódtak a gyerekek. Örömmel hallottam, hogy némelyik településen a tanárok is mindent megtettek azért, hogy a nehéz helyzetben lévő gyerekekhez is eljusson a tananyag. Külön köszönetet szeretnék mondani az Alapítványnak,  hogy nem hagyták magukra a gyermekeinket, részt vehettek a nyelvi fejlesztő foglalkozásokon online formában, ez valóban fejlesztette a gyerekek nyelvi ismereteit. Reméljük, hogy minél hamarabb újra találkozhatnak a gyerekek egymással, mert a baráti összejövetelek, a tartalmas együttlétek hiányoznak már nagyon nekik. A szülői értekezleten szó volt  még az év végi tanulmányi eredményekről, a közeljövőben tervezett kirándulásokról. Megbeszéltük a nyári táborok időpontjait, helyszíneit, programjait. A szülők és a gyermekek nevében nagyon szépen köszönöm mentorunknak Hábenciusné Balla Andreának és a Csányi Alapítványnak, hogy gyerekeink részt vehettek a fejlesztő programokon, kirándulásokon, szabadidős programokon és nyári táborokon, valamint megemlíteném a különböző pályázatokon való részvételi lehetőséget is.” Ignácz Mária szülő, Jászság 4-es csoport

„Mikor elkezdődött a tanév, álmomban sem gondoltam volna hogy „beüt” a koronavírus. Amikor közölték a kijárási tilalmat és azt, hogy online oktatás lesz, megszeppentem, de biztos voltam benne hogy sikerül majd megoldani. Eleinte döcögősen ment a dolog, telefonokról próbálkoztunk, aztán kaptunk az Alapítványtól egy számítógépet, és belerázódtunk. A csányis angol és rajz órák biztos pontot jelentettek az életünkben, melyeken igyekeztünk aktívan részt venni. Judit néni és Ildi néni kihozták ebből a szituációból a maximumot, mindig érdekes feladatokat adtak nekünk, és csoportban dolgozhattunk. Hálás vagyok csányis tanáraimnak a velünk való törődésért, mert az, hogy ebben az időszakban is sikeresen részt vehettem különböző pályázatokon nekik is köszönhető. Remélem ősszel a megszokott, személyes módon folytatódnak a foglalkozásaink, mert hiányoznak a tanáraink, a társaim és a régi életem.” Károlyfi Anna Dorka, Jászság 4-es csoport