Csalaphang, harmadik adás Nagybajomból

Csalaphang, harmadik adás Nagybajomból

Az idei évben először jelentkeztünk élőben Nagybajomból a Pécs Rádió Csalaphang műsorában (január 14.)

Mai adásunkban beszélgettünk sporthírekről, szót ejtettünk a héten megrendezett FIFA Aranylabda gáláról. Nagyon büszkék vagyunk a Saul fia című filmre, mely Golden Globe- díjat nyert, és az Oscar-díj jelölést is megkapta. Fontos esemény életünkben a továbbtanulás, a felvételi jelentkezések. Beszélgettünk az ebből adódó tennivalókról. Edukációs napra megyünk Budapestre, ahol ezzel kapcsolatos tájékoztatókat tartanak.Tanulóink edukációs napon vettek részt a Microsoft Magyarország székházában. Az erről kapcsolatos élményeiket osztották meg hallgatóinkkal.

A farsang az elkövetkezendő hetek jeles időszaka. Megemlítettük az ezzel kapcsolatos szokásokat, illetve azt, hogy mi hogyan készülünk a farsangra a Közösségi Házunkban. A műsort már összeszokott csapatként szolgáltattuk hallgatóinknak, bízunk benne, hogy a kezdeti izgulás után szívesen hallgatták adásunkat. A „kisebbek” is bekapcsolódtak műsorunkba, nagyon ügyesek voltak.

Stecina Kata, Horváth Bence, Nagybajom 1 és 2 csoport