Nemzetközi sakkversenyen jártam

Nemzetközi sakkversenyen jártam

Már második alkalommal vettem részt  a Berekfürdőn megrendezett   Bárcza Gedeon Nemzetközi Ifjúsági Csapat Emlékversenyen, szeptember 29-október 1. között.

Nyár vége óta vártam az utazást, hogy a tavaly megismert versenytársakkal vajon találkozok-e ismét. Az első nap aztán kiderült, sokan itt voltak újra Lengyelországból, Oroszországból és a szlovák csapatban is több ismerős arcot fedeztem fel. Szombat délután, a megnyitó után máris lejátszottuk az első partit, ahol mintegy bemelegítésként csupán döntetlent értem el. Másnap viszont a délelőtti és délutáni meccs is az én sikeremet hozta el, így a második nap végén már 2,5 pontom volt az elérhető 3-ból. A hétfő sajnos két vereséget hozott, bár a végső győzelmet elérő oroszokkal szemben ez talán megbocsájtható. Kedden várt még ránk két parti, mindkettőt döntetlennel zártam. Összességében a csapatunk 9. helyet érte el, ami a nemzetközi felhozatalt nézve jó eredménynek számít. Persze nem minden mérkőzés volt ennyire kiélezett, az esti barátságos partik jó hangulatban, sok nevetéssel, tapasztalatszerzéssel teltek. Remélem, jövőre újra ott lehetek!

Október 5 – 6-án került megrendezésre Jászberényben a VII. Jász Kupa sakkverseny, ahol versenybíró voltam. Itt sajnos a korom miatt nem versenyezhettem, de ott lehettem, mint versenybíró. A 3. korcsoport mérkőzéseit bízták rám, ahol a játék szabályosságát, a játékidő betartását kellett figyelnem, illetve  az elért eredmények regisztrációja volt a feladatom. Legközelebb október 14-én lesz  szintén verseny, mely számomra tétmeccs, amikor is Újszász csapatával mérkőzünk meg,  a megyei bajnokságban.

Pécsi Roland, Jászberény