Projektnap Mohácson

Projektnap Mohácson

„Végre elérkezett az a várva várt szombat, amikor újra együtt lehetett a Mohácsi Közösségi Ház apraja- nagyja. Mentoraink különleges programmal készültek nekünk, nem egy klasszikus fejlesztőnapot tudhatunk magunk mögött, hanem projektfoglalkozás keretén belül továbbtanuláshoz és pályaválasztáshoz kapcsolódó ismereteket szerezhettünk. A nap egy interaktív előadással kezdődött, melyet Szappanos Ádám tartott, aki a Jászberényi Közösségi Házból érkezett és személyes tapasztalatait osztotta meg velünk, egészen a középiskolás éveitől kezdve, napjainkig, amikor is már munkába állt, de tervei között a mesterképzés is szerepel. Ádám a végzettségét a McDaniel College budapesti Campusán szerezte angol nyelven. Ő az első támogatott, aki elsőként szerzett ezen az egyetemen diplomát az Alapítvány és a McDaniel College együttműködésének köszönhetően. Beszámolójában érintette az érettségit, a tanulmányi ösztöndíjrendszert, a pályaválasztásának miértjét, a főiskolás és kollégiumi éveit, a diplomájának megszerzését, és mindezekhez az Alapítvány nyújtotta segítséget, hogy sikeres felnőttként elkezdhesse a nagybetűs életét. Majd a sok hasznos információ után játékos feladatokat oldottunk meg. Régi mesterségekkel ismerkedtünk meg, angol és német nyelven foglalkozásokról beszélgettünk, de volt szókereső, sőt még tesztet is kitöltöttünk, melyből kiderül, hogy milyen pályára lennénk legalkalmasabbak. Meglepetésünkre nagyon sokunknál a teszt beigazolta a már korábbi elképzeléseinket, tehát megerősített minket abban, hogy helyes az az irány amerre indulunk.” Suhajda Márk, Mohács 2-es csoport

 

GALÉRIA