Robotika otthon

Robotika otthon

„A tavaszra tervezett XI. Robotprogramozó Országos Csapatversenyt későbbi időpontban rendezik meg, így szerencsés helyzetben vannak a versenyre készülő Lego robotprogramozók, mivel lehetőséget kaptak  arra, hogy haza vihessenek egy-egy robotot, amivel otthon önállóan tudnak dolgozni a karantén ideje alatt. A hozzá tartozó programozói felület, a Mindstorms EV3 pedig ingyenesen letölthető az otthoni gépükre az internetről. A munka továbbra is projekt feladatok megoldásával zajlik, ami az algoritmikus gondolkodást, a probléma megoldó és logikai készséget fejleszti. Ugyanabban az időpontban, mint ahogyan az eddigi órák is voltak, feladatokat kapnak egy Moodle oktatási platformon a tanulók, amiket önállóan, ugyanakkor egymással, és a szaktanárral online kommunikálva oldanak meg. A feladatok megoldásában Lego programozási digitális tananyagok is rendelkezésükre állnak, ami ugyancsak segítséget nyújt nekik a munkában. A megoldott projektekről videót készítenek és a programokkal együtt a Moodle szerverre másolnak fel, ahol az oktatást vezető szaktanár megnézheti, ellenőrizheti, véleményezheti. Ez alapján tudják javítani az esetleges hibákat, hiányosságokat. Az irányított feladatok megoldásán túl, lehetőségük van a tanulóknak saját, önálló, kreatív ötletek megvalósítására is az órák közötti időben. Mivel a robot kéznél van, így azonnal tesztelhetik a munkájukat, és ez alapján módosítani tudják programjaikat.” Zeke Lajos fejlesztőtanár

„Robotika otthon, avagy miért jó a robot otthon. A mostani nehéz körülmények miatt sem maradunk le a robot programozás élményéről. Az Alapítványnak köszönhetően a saját szobáinkban „játszhatunk”, gyakorolhatunk a barátainkkal és a robotokkal. Az órákon kívüli ötleteinket szabadidőnkben is le tudjuk tesztelni. Fecó ötlete volt, hogy próbáljuk ki az online feladatokat is. Egyet kiválasztottunk, amit utána sikeresen meg is csináltunk. Ami még ebben jó, hogy a családomnak is meg tudom mutatni és anya szerint is jó, mert legalább rendet rakok a szobámban, hogy tudjon mozogni a robot! Köszönjük a lehetőséget!” Szücs Márk, Jászság 3-as csoport

Nekem azért tetszik, hogy itthon van a Lego robotika programozás, mert ha van rá időnk akkor plusz feladatokat is tudunk csinálni és nem vagyunk időhöz kötve. Nekünk mindig pénteken van Lego robotikánk, de most bármikor lehet azon kívül is, amikor csak kedvünk szottyan! Barátaimmal, Kikóval és Szücsivel jól együtt tudunk működni így, az interneten keresztül is, segítjük egymást és egymástól is tanulunk. Bár zavar, hogy nem vagyok a csoporttársaimmal egy légkörbe ilyenkor,ezért már alig várom, hogy újra együtt lehessen  a csapat!” Horváth Ferenc, Jászság 3-as csooport