Segítség a pályaválasztásban

Segítség a pályaválasztásban

Pályaorientációs foglalkozáson vettek részt a kaposvári Közösségi Ház 1-es csoportjának tagjai október 17-én délelőtt. A fiataloknak nagyon nehéz kérdésben kell hamarosan dönteniük, ugyanis ki kell találniuk, hogy merre szeretnének továbbtanulni, hogyan képzelik el a jövőjüket. Ez egy nagyon nehéz feladat, amelyben igyekszünk segíteni a tizenegyedikes diákoknak. A pályaorientációt Nétling Ibolya klinikai szakpszichológus vezette, és a diákok nagyon jól érezték magukat, sokszor hallatszott ki harsány nevetés a teremből.

„Én már nagyon vártam ezt a délelőttöt. Nagyon nehéz ilyen fiatalon eldönteni, hogy milyen munkahelyet szeretnék magamnak, hol szeretnék dolgozni. Ezen a foglalkozáson kicsit közelebb jutottam a megoldáshoz. Sokat játszottunk, sokat nevettünk, beszélgettünk, miközben érdekes dolgokat tudtunk meg egymásról és magunkról is. Teszteket is kitöltöttünk, amely alapján folytatódik majd a pályaorientáció a következő hónapban. Nekem nagyon tetszett és örömmel készülök a folytatásra.” Begovácz Ivett,  Kaposvár 1-es csoport