Sikeres debütálásom az Amberjack zenekarral

Sikeres debütálásom az Amberjack zenekarral

Az egész úgy kezdődött, hogy augusztus végén sikeresen felvételiztem az MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió dobtanszakára. Szeptemberben felköltöztem Szegedről Budapestre és megkezdtem tanulmányaimat. Decemberben az Amberjack frontembere, Láng Vincze megkeresett azzal, hogy januártól nem lesz dobosuk, ezért újat keresnek. Mint kiderült, az egyik felsőbb éves gitáros srác, Fészek Szabolcs ajánlott be engem a zenekarnak.

Január közepén tudtam meg, hogy a több dobos közül végül engem választottatok a srácok, aminek nagyon örültem. Ezután el is kezdtük a közös munkát, hogy felkészüljek a következő nagyszabású koncertre, ami március 2-án a Barba Negra Music Clubban került megrendezésre. A méltán híres Tátrai Band előzenekaraként vonulhattunk színpadra. Hatalmas sikert arattunk az Amberjack zenekarral.

Számomra hihetetlenül nagy élmény volt ekkora tömeg előtt játszani, egy ilyen ikonikus helyszínen, mint a Barba Negra Music Club, ami egy 1000 férőhelyes szórakozóhely.

A koncert napja előtt már 2 héttel elfogyott az összes jegy! Szeretném megköszönni a Csányi Alapítványnak a rengeteg támogatást, mellyel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy mindezt elérjem. Végtelenül hálás vagyok! Móczó Martin, Szeged 2-es csoport