Szakmai nap

Szakmai nap

A Csányi Alapítvány és az AMNESIA „Láss, tanulj, váltsd valóra II.”címmel közös pályázatot hirdetett az Alapítvány középiskolai és felsőoktatási tanulmányokat folytató diákjai számára. A pályázatban eredményesen szereplő tanulók részére az AMNESIA szakmai napot szervezett február 9-én. A fiatalok csoportban terveztek egy teljes kollekciót, melyhez anyagokat is választottak, és a hozzá kapcsolódó marketinget is előkészítették. A csapat munkáját figyelemmel kísérte, segítette, ösztönözte Prókai Éva, a cég alapítója és tulajdonosa, valamint Láng Szonja vezető tervező és Benkó Zsuzsanna kommunikációs vezető. A nap a teljes terv bemutatásával zárult. Csodás napot tölthettünk az AMNESIA csapatával!

Így láttuk mi…

„A mai nap élményekben gazdag nap volt. Korán reggel indultunk, de nagy lelkesedéssel. Az út nagyon jól telt. Ezen a napon ruhákat terveztünk, beszélgettünk az AMNESIA márka múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Rengeteg mindent tanultunk és sok tanácsot kaptunk, illetve beleláthattunk a ruhák elkészítésének útjába. Nagyon jól telt a nap és a nap végén még ajándékot is kaptunk.  Köszönünk mindent!” Horváth Anna Pécs 3.

„Ma szakmai napon vehettünk részt az AMNESIA márkával. Megérte hiányozni az iskolából, mivel fergeteges élmény volt látni, hogy hogyan terveznek, szerkesztenek meg egy ruhát. Már tavaly is részt vettem ebben a pályázatban és azt állapítottam meg , hogy évről-évre egyre jobb. Ezentúl, ha elmegyek a kirakatok előtt nem CSAK a ruhákat fogom látni hanem már egy kicsit belelátok a kész mű mögé , hogy mekkora munkával jár egy ruha elkészítése.” Majoros Ivett Pécs 3.

„Ma egy tartalmas szakmai napot tölthettünk el az AMNESIA-ban. Kipróbálhattuk magunkat a tervezés folyamatában, ahol sokféle anyagot használhattunk. Körbevezettek bennünket a cég különböző szegleteiben. Megnézhettük, hogy egy ruha, hogy készül el a tervezéstől egészen az eladásig. Így beleláthattunk a marketing és a grafika világába is.” Jakab Kata Pécs 3.

„Ma ellátogattunk az AMNESIA által szervezett szakmai napra, ahol megismerhettük a cég múltját és jelenét. Betekinthettünk az ott dolgozók munkájába, végigmentünk a cégen. Kipróbálhattuk a ruhatervezés alapjait. Különböző anyagokkal dolgozhattunk. Nekem nagyon tetszett a mai nap mivel közel érzem magamhoz a ruhatervezést, mindig is foglalkoztatott a ruhák sokfélesége.” Balogh Szintia Pécs 3.

„A mai szakmai napon sok új dolgot megtudhattunk az AMNESIA-ról. Az ott dolgozók nagyon kedvesen fogadtak minket, és sok tudással gazdagodtunk, amiket később hasznosíthatunk az életben. Nekem nagyon tetszett, mert új dolgokat próbálhattam ki, és nem gondoltam volna, hogy valaha is eljutok egy ilyen vagy hasonló szuper helyre.” Veréb Zsanett Pécs 3.

„Nagyon vártuk már ezt a mai napot, hogy egy igazi divatcéghez, az AMNESIA-hoz ellátogathassunk. A nap folyamán megismerkedhettünk a ruhakészítés folyamataival, és mi is kipróbálhattuk benne magunkat. Leginkább a tervezés nyerte el a tetszésünket. Emellett bepillantást nyerhettünk a grafikusok, marketingesek illetve a modellezéssel foglalkozók munkájába is. Sok új ismeretet szereztünk a különböző anyagok és kellékek használatáról, és arról, hogy milyen egy igazi csapatban dolgozni, ahol hétről hétre szebbnél szebb kollekciókat hoznak létre. Számomra nagyon emlékezetes volt ez a nap, már most tudom, hogy jövőre is pályázni fogok.” Zsombók Lídia Jászság 1.