Készülődés

Készülődés

Kézműves klub, kertészeti klub és a Húsvét.

Április 2-án, a tavaszi szünet első napján a szegedi Közösségi Házban sokszínű foglalkozást biztosítottunk a gyerekeknek. A nagyok önismereti illetve angol órán vettek részt, a kicsik kézműves foglalkozással indították a napot. Már a tízórai jellegzetes húsvéti eledelekkel varázsolta elénk Húsvét hangulatát, amelyet a különböző technikájú tojásfestés még színesebbé tette.

Nem maradhatott el a kertünk rendezése sem. A Közösségi Ház udvarára nem csak rengeteg színes virágot ültettünk, de az idén először ültettünk ribizke-, egres-, málna-, és szeder bokrokat is. Reméljük még az idén tudunk róluk kóstolót is csipegetni. A kerti munka után egy finom ebédet fogyasztottunk el, majd mindenki nagy meglepetésére az udvaron egy hatalmas csokitojás várta a gyerekeket, mellyel az Alapító lepte meg a gyerekeket.

Szinte széttépték a csomagolást, és nekiestek az édesség elfogyasztásának. Díszes tojásokkal, csokival és a munkától, focitól, táncpróbától kipiruva térek haza a gyerekek ezen a délutánon.

Boldog ünnepeket kíván a három szegedi csoport!