Szívből jövő szeretet

Szívből jövő szeretet

A mai napon a jászberényi Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézményben jártunk, ahol bemutattuk az Adventi táncunkat az otthon lakóinak. Mindenki nagyon lelkes volt és jól érezte magát. Igazán jó érzés volt látni, ahogy az idős nénik, bácsik örülnek és tiszta szívből mosolyognak. Voltak nagyon megható pillanatok is. Szerintem én is és a többiek is most tapasztalták meg azt, hogy milyen, egy jó érzést, egy jó élményt biztosítani más számára. Nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért, hogy elmehettünk. Reméljük többször is lesz ilyen alkalom. Köszönjük!❤️‍🩹 Pege Angelika Jászság 4-es csoport

A karácsony közeledtével ismét ellátogattunk a városunkban lévő Idősek otthonába, ahol megpróbáltunk egy kis ünnepi hangulatot vinni az otthonukba. Az alapítványi Adventi napunkon előadott táncunkkal leptük meg az idősebb korosztályt és nagy mosollyal az arcomon láttam, hogy volt aki csatlakozott a kis mozgásunkhoz. Jó érzéssel töltött el az a sok mosoly, amit akkor és ott láttam. A műsoron kívül vittünk nekik kézzel készített ajándékot, például nemezelt angyalkákat, képeket, Sas Maja pedig mézeskalácsot sütött. Emellett a Mikulásunk (Pege Angi) szaloncukorral lepte meg az időseket. Számomra már az hatalmas ajándék volt, hogy megtapsoltak és örömmel fogadtak minket, viszont emellett kaptunk kézzel készített mécseseket, amikért nagyon hálásak vagyunk. A látogatásunk csúcspontja a közös éneklés volt, amit sose fogok elfelejteni és jó emlék marad számomra. Mindenkinek áldott békés karácsonyi ünnepeket kívánunk! Juhász-Aba Nikolett Jászság 2-es csoport