Tanév eleji szülői értekezletek

Tanév eleji szülői értekezletek

Mint minden tanév elején a 7 Közösségi Házunk mindegyikében elkezdődtek a tanév eleji szülői értekezletek és megbeszélések.

Kaposvár

„Több erőpróbát is tartogat a 2021/22-es tanév Kaposvár 1-es csoportjának, hiszen a csapat nagy része érettségizni fog, és idén azt is el kell dönteniük a fiataloknak, hogy hol tanulnak majd tovább, melyik felsőoktatási intézménybe jelentkeznek majd. Ezekről a témákról is szó esett az csoport szülői értekezletén, amelyet szeptember 23-án délután 17 órakor tartottunk meg. Közösen megbeszéltük, hogyan tervezik a fiatalok a jövőjüket, milyen irányban szeretnének továbbtanulni, és ebben hogy tudunk nekik segíteni az Alapítványon belül. Átbeszéltük az ösztöndíjrendszert is, de esett szó a nyári táborokról, az Életút napról és projektekről is.

Kaposvár 2-es és 4-es csoportjában legfontosabb témáink többek között a tanév rendje, várható programok, a nyolcadikosok továbbtanulása, és az idei projektünk volt.  A támogatói szerződésben foglaltakat is volt alkalmunk volt megbeszélni, vállalásainkat megfogalmazni.  A szeptember 21-ei szülői értekezleten Dr Radoszáv Miklós, operatív igazgatónk köszöntötte a jelenlévőket és beszélt az új tanév feladatairól, célkitűzéseinkről. A barátias hangulatban telt találkozó után komoly feladatokkal, nagy tervekkel kezdjük a 2021/22-es tanévet.” Fenyő Zsuzsa és V. Sárközi Angéla, mentorok

Jászberény

„Kedd délután, (09.14.) a szeptemberi jó időt kihasználva, az udvaron tartottuk a szülői értekezletet. Elsődleges feladatunk volt a Támogatási szerződések kitöltése, aláírása. A gyerekek végiggondolták, milyen vállalásokat tegyenek a tanévre, ezek is bekerültek a szerződésekbe. Az angol és német Tallérgyűjtő versenyről, az órákról, pályázatokról, az éves tervekről beszélgettünk. Nagyon várják a gyerekek az Életút Napot, mert a többi gyerektől már sokat hallottak róla. Reméljük, hogy novemberben ott lehetnek a gyerekek. A mai szülőértekezleten jó volt érezni, hogy a szülők milyen türelmesek, segítőek egymással, ami nem túl gyakori ebben a rohanó világban.” Szilágyi-Orosz Anna Erzsébet, Jászság 1. szülő

„Örültünk már mindannyian a szülői értekezletnek, amit szeptember 8-án tartott Nagy Ildikó, a csoport mentora, hiszen a vírus miatt rég nem találkozhattunk egymással és így elég sok mindent meg tudtunk beszélni a középiskolai kezdéssel, valamint a további teendőkkel, ami vár ránk. Volt, aki nagyon várta az új tanévet és volt olyan, akinek nem történt sok változás mivel 8 osztályos gimibe jár. Majd a támogatási rendszerről kaptunk tájékoztatást, valamint az ösztöndíj változásokról is, mivel középiskolásak lettek a gyerekeink. Szerintem ez még jobban motiválja a gyerekeket a tanulásra, és ezt is nagyon köszönjük az Alapítványnak. A Nyelvi Versenyben való részvétel is sokban fogja őket buzdítani a további sikeres tanulmányaikban. A Közösségi Ház új projektje a környezettudatossággal, környezetvédelemmel kapcsolatos, melyről szintén szó esett. Nyelvvizsgára, ECDL vizsgára szintén nagyon készülnek a kilencedikesek, hiszen a későbbiekben csak is a javukra válik. Mivel már középiskolásak lettek, úgy gondoljuk, hogy a kis-mentori munkára is megérettek már és így valamilyen szinten viszonozni tudják azt a rengeteg sok dolgot, amit a Csányi Alapítványtól kapnak. Végül, szó esett a tábori tapasztalatokról, élményekről is. Nagyon jól érezték magukat a gyerekek, mint ahogy az a kis filmekben is látható volt. Az én tapasztalatom az volt, mikor a fiam hazajött minden egyes táborból, fel volt töltődve és egy-egy újabb élménnyel gazdagodott. Nagyon hálásak vagyunk mindenért! Jó volt a csányis szülőknek újra egymással beszélgetni, és jó volt hallgatni a gyerekek új iskolai élményeit is.” Farkas Anett, Jászság 3. szülő

Szeged

„Szeptember 8-án, szerdán délután a Szegedi Közösségi Házban találkoztam először a szülőkkel és a fiatalok nagy részével. Dr. Radoszáv Miklós, az Alapítvány operatív igazgatója, segítségemre volt a bemutatásban és a lényegi kérdések megválaszolásában. Elmondtam a résztvevőknek az elképzeléseimet, illetve összegyűjtöttük az Alapítvánnyal, a programmal és az együttműködésünkkel kapcsolatos elvárásokat, vállalásokat. Nagyon jó volt látni, hogy a fiatalok aktívan kivették részüket az igényeik megfogalmazásában. Részletesen átbeszéltük a támogatási rendszert és aláírásra kerültek a szerződések is. Jó hangulatú, hasznos estét töltöttünk együtt.” Novák Gyöngyi, a Szeged 3-as csoport új mentora

„Az egyetemistákból álló csoportommal megtartottuk a tanév eleji megbeszélésünket. Ez az utolsó mentori óra a régi közösségi házunkban, hiszen néhány héten belül új közösségi háza lesz Szegednek. Bemutatkoztak a hármas csoport új mentorának. Átbeszéltük az előttünk álló tanévben ránk váró feladatokat, és megkötöttük a szerződéseket.” Szabóné André Piroska mentor

Nagybajom

„Szeptember 18-án a Nagybajom 1-es és 2-es csoport mentorai megtartották tanév eleji szülői értekezletüket.  Az idei évben a 9. osztályosok fő prioritása a középiskolába való beilleszkedés, az alapfokú nyelvvizsgákra való felkészülés. A 10. osztályosok idén portfólió-védésen vesznek részt, melyről a szülők és gyerekek ismételt tájékoztatást kaptak mentoruktól. A tanévben tervezett projektről, a közösségépítésről is szó esett, és a tanulmányi- és ösztöndíj szabályzatot is újra átbeszéltük. A gyerekek a támogatási szerződésükben megfogalmazták vállalásaikat a tanévre, melyet a szülők és a mentorok aláírásukkal igazolták. Sikeres tanévet kívánunk minden fiatalnak!” Némethné Bunovácz Szilvia, Urr András, mentorok

 Nagybajom

The mentors of NB1 and NB2 had their regular The parental meetings at the start of the school-year on the 18th of September. The priority for the 9th graders is to getting used to secondary school and getting ready for the B1 language exam. 10th graders will have their portfolio evaluation, which will be discussed further in the future. The mentors spoke about the upcoming projects, the ways to strengthen our community and talked about both social and academic scholarships. The children wrote their undertakings for the current school-year which have been signed by their parents and mentors.

Mohács

„Szeptember 23-án a Mohács 1-es csoport szülői közössége is megtartotta tanév eleji találkozóját. Az értekezlet első felében az előző tanév és a nyári táborok értékelésére került sor. Az összejövetel második részében az előttünk álló tanév főbb feladatait és programjait beszéltük meg. A csoportból idén 9 tanuló fog érettségizni, ezért a fő hangsúly a tanuláson lesz, mert fontosnak tartjuk, hogy mindenki a lehető legjobb eredményt tudja produkálni. A projektjeinket is úgy szervezzük, hogy segíthessük a gyerekek továbbtanulását. A találkozó befejező részében újra átbeszéltük az Alapítvány tanulmányi- és ösztöndíj szabályzatát. Vírusmentes, sikeres tanévben reménykedünk.”  Palotainé Zombori Lívia szülő

 

„Szeptember 27-én szülői értekezletre siettem a Közösségi Házba. 5-6 perccel 5 óra előtt értem oda, és már nyolcan ott ültek az asztal körül, kis keksz, üdítő, kávéscsészék társaságában. Rövidesen megérkeztek a többiek, így teljes lett a létszám. Először megkaptuk a szerződés harmadik példányát, majd az órarendet, konzultációk, projektnapok időpontjait ismertette mentorunk. Külön személyre szabottan szó esett arról, hogy ki melyik nyelvi csoportba tartozik, mennyi modul kellene az ECDL vizsgához, kinek milyen portfóliót lehetne készíteni a portfólióvédésre. Majd a tervezett táborokról, Életút napról beszélt a csoport mentora. Itt már a nyári tervek, programok kapcsán kötetlen beszélgetések alakultak ki. Én kicsivel fél 7 után értem haza. A családias környezetben, ismerősök között – akiknek hasonló korú gyerekük lévén hasonló problémákkal, élethelyzetekkel kell megküzdeni – mindig jól érzem magam. Ott folytattuk a beszélgetést, ahol 18-án, a Családi napon abbahagytuk.” Bertholdné S. Nagy Ágnes, szülő, Mohács 3-as csoport