Szülői értekezletek

Szülői értekezletek

Június 14-én tartotta szülői értekezletét a nagybajomi 3-as csoport. Tapasztalatokat cseréltek a gyerekek szülei egymással és a mentorral. Szó esett az elmúlt év ügyes-bajos dolgairól, tanulmányi eredményekről és versenyekről. Szóba kerültek az aktualitások is. Nyáron rengeteg tábor vár a gyerekre. Lesz aki kis-mentorként, lesz aki a nyelvi verseny eredményekét és lesz, aki a tematikus táborban találja meg a helyét. Szóba kerültek a jövőbeni tervek is, mint például fejlesztő órák, tanulmányi kirándulások. A hasznos eszmecsere után várjuk a folytatást!

A szeged 1-es csoport június 17-én tartotta a tanévzáró szülői értekezletét. Az értekezlet egyik témája az volt, hogy visszatekintettünk az elmúlt 8 évre, és felsoroltuk, hogy milyen sikereink voltak, milyen terveket sikerült megvalósítani, majd az is megbeszéltük miben kell még fejlődnünk. A másik témakör az életünk fontosabb döntéseiről szólt. Itt a felnőttkor küszöbén, a felsőfokú tanulmányok megkezdése előtt állók fontos döntéseket kell meghozzanak, amelyhez bátorságot, lelkesedét, kitartást, és sok sikert kívánunk!

 

Szeged 2-es csoport június 13-án tartotta szülői értekezletét, ahol az újonnan beválogatott gyerekek és szüleik nagy örömmel és érdeklődéssel hallgatták a rájuk váró feladatokat. Dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató köszöntője után megismerkedhettek a jelenlévők a Házirenddel és az Együttélési Szabályzattal, információt kaptak a június 25-én kezdődő gólyatáborról, és a leendő tanévkezdésről. Hamarosan találkozunk! Irány a Gólyatábor!

 

 

Kaposvár 4-es csoport: A döntésről szóló levelet már nagyon várta mindenki, így a június elején megérkezett boríték sok meghatott, könnyekkel küszködő pillanatot jelentett annak a 17 gyermeknek, akik kiváló teljesítményük eredményeként az Alapítvány újonnan indított, Kaposvár 4-es csoportjába kerültek. A szülőkkel közös első csínytevésünk volt, hogy a szülők lesi fotóval megörökítették, ahogy gyermekük értesült a bekerülésről. Megosztottuk egymással ezeket a pillanatokat, így kezdődött el egy új csoport élete az első szülői értekezleten.

 

Dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató köszöntötte a gyerekeket és a szülőket, sok fontos információt tudott meg mindenki. Ezután a támogatói szerződések megkötésére került sor, megismerhették a jelen lévők a Házirendet és az Együttélési Szabályzatot, információt kaptak a szülők és a gyermekek a gólyatáborról, és a leendő tanévkezdésről. Az alkalom zárásaként egy ismerkedős délutánon a gyerekek közösen elkészítették a tablójukat, közben már nagy terveket szövögettek együtt, ismerkedtek, barátkoztak egymással és az új környezettel. Nagy izgalommal készülünk az első közös táborunkra Sarlóspusztán!

Pécs: A tanév utolsó szülői értekezletén ( június 08.) a Pécs 3-as csoport egyik fő témája a nyári táborok és a velük járó papírok, engedélyek kitöltése volt. Tájékoztatást kaptunk a gyermekeinket érintő belföldi és külföldi táborokról. Mivel már gimnazisták a gyermekeink szívesen vállalnak kismentori munkát, így  nyáron kedvcsinálóként a továbbtanulás előtt álló pécsi csoportnak bemutatják a saját iskolájukat. A csoport mentorától átfogó tájékoztatást kaptunk a közeledő portfólió védésről, hogy gyermekeink alaposan fel tudjanak készülni. Az ösztöndíj feltételeit is ismét áttekintettük, Andi a tanulmányi szerződések vállalásaira felhívta a figyelmünket, valamint az őszi családi nap időpontját is kitűztük. Az értekezlet azzal zárult, hogy gyermekeink célja az legyen a következő időszakban, hogy megtalálják a saját érdeklődési köreiket és az utat az egyetem felé melyben a család mellett az Alapítvány is támogatja Őket. Wensofszkyné Pintér Rózsa  szülő Pécs 3.

Június 9-én a Pécs 1 és Pécs 2 kis csoportok évzáró szülői értekezletet tartottak a Közösségi Házban. Kitöltésre kerültek a szülői elégedettségi kérdőívek, a nyári táborok szülői nyilatkozatai is. A táborokkal kapcsolatosan átbeszélésre kerültek az esetlegesen felmerült kérdések, legfontosabb tudnivalók, változások. A Pécs 1 kis csoportban szó esett még a következő tanév fontosságáról, tekintve a középiskolai felvételit, hangsúlyozva az előkészítőn való részvétel fontosságát. A szülői értekezletek, mint mindig hasznosan és jó hangulatban teltek.

Kaposvár: Szülői értekezletet tartott a Kaposvár 1-es csoport június 8-án a Közösségi Házban. A szülői értekezlet nagy része a nyári táborok megbeszéléséről szólt, de emellett az éves eredményeket nyelvvizsga, portfóliót is átbeszélt ük. Legfőképpen Erdélyi történelmi és honismereti, az Össze-művészeti és az Anglia tábort. A programokat, és az ahhoz kapcsolódó papírokat, szülői nyilatkozatokat töltöttük ki. A következő évet érintőlegesen beszéltük át. A szülői a mérhetetlen hőség ellenére, jól telt.

Nagybajom: Mai napon (június 8.) a Nagybajom 1-es és 2-es csoport szülői értekezletét tartottuk. A szülőkkel értékeltük a tanévet mind tanulmányilag, mind közösségi, élményi szempontból. Megismerhették a nyári időszak eseményeit, programjait. A táborhoz szükséges nyilatkozatokat kitöltötték, kérdőívben elégedettségüket tudták névtelenül jelezni. A 2-es csoport az iskolai tanévzáró után a Dráma és Pénzügyi ismeretek táborral kezdi meg tábori időszakát, majd helyi tábor keretében úszni tanulnak. Az 1-es csoport pedig Tokajba utazik a Nyelvi táborba. “Köszönjük, hogy gyermekeinket az Alapítvány egész évben támogatja, nagy segítség ez nekünk!” Pfeffer István, szülő

Jászberény: Hétvégén a Jászság 3-as csoport utolsó fejlesztő szombatján vett részt, délelőtt informatika, ebéd után szövegértés órák voltak. Amíg a gyerekek tanultak, a szülők közös főzésbe kezdtek. A Kiss, a Szücs család és Bollók Andrea szülők vezetésével, elkészült a finom bográcsban főtt paprikás krumpli, amit jóízűen el is fogyasztottak először a gyerekek, majd a szülők is. Ezt követően a szülői értekezleten szó esett a gyerekek eddigi teljesítményéről, programjainkról, majd a táborok következtek. Az ehhez kapcsolódó dokumentáció is kitöltésre és aláírásra került. A vakáció rögtön a Pénzügyi és Dráma Táborral kezdődik, majd a nyáron megtanulhatnak úszni is egy napközis tábor keretein belül. Köszönjük a finom ebédet a szülőknek! Nagy Ildikó mentor

 

Jászság 1-es csoport szülőértekezletére (június 6.) kedd délután került sor. Először a várható év végi tanulmányi eredményekről, az éves nyelvi verseny eredményeiről beszélgettünk, majd a továbbtanulással kapcsolatos kérdéseinkre kerestük közösen a válaszokat. Kitöltöttük az év végi, a nyári táborokhoz szükséges dokumentumokat is. Ezen a nyáron gyermekeink nagyon szép helyen, Erdélyben táborozhatnak a kaposvári társaikkal együtt. Bathó Mónika Jászság 1 szülő