Találmányok Európában projekt- Pécsi Közösségi Ház

Találmányok Európában projekt- Pécsi Közösségi Ház

„A mai nyelvi projektnap ( február 19.) európai feltalálókkal és találmányaikkal kapcsolódott be az éves Kalandozások Európában projekthez. A gyerekek 5 csapatban 5 állomáson tehették próbára nyelvtudásukat és ügyességüket. Az egyik állomáson Leonardo Da Vinci által megálmodott, de életében soha meg nem épített tartóoszlopok nélküli híd modelljét építhettek meg. Egy másik állomáson az elektromosság történetét és hozzá tartozó találmányait próbálhatták ki játékos kísérletek során. Ezeken kívül még logikai készségeiket csapatmunka során is alkalmazhatták egy egyensúlyozási feladat során. Minden résztvevőt motivált volt a feladatok során, és hajtották egymást, hogy csapatuk az állomásokat minél hamarabb teljesítse. A projektnap úgy érzem elérte célját. A vegyes csapatok miatt a fiatalabbak tanulhattak a nagyoktól akik egyben példát is mutattak nekik. Mindemellett megismerkedtek új szavakkal és kifejezésekkel is.” Pap Tamás nyelvi fejlesztő

A projektnapról készült fotók a Galériában megtekinthetők.

 

 

Így láttuk mi….

„A szombati projektnaphoz szívesen csatlakoztam a 3D állomással. A gyerekeket a csoportjaikon belül 3 részre osztottam: a legkisebbek ügyességi feladatot kaptak, ahol egy 3D tervezett és nyomtatott kockát kellett összerakniuk. Csoportonként 1-2 fő egyedi kulcstartót terveztek a csapatuk nevével ellátva, míg a többiek angol nyelven írt tájékoztató alapján válaszoltak a feltett kérdéseimre a technológiával kapcsolatban. Az állomáson a csapatok jól érezték magukat, örömmel vettem, hogy a régiek emlékeztek a korábban tanultakra. A foglalkozás úgy érzem remekül sikerült.” Dlusztus Péter fejlesztőtanár

„2022. február 19-én projekt nap volt a Pécsi Közösségi Házban, ahol kismentorként közösségi munkát végeztem. Ez alkalommal a tudományos felfedezéseken volt a hangsúly. A gyerekek csapatokra lettek osztva, és minden csapatnak 5 feladatot kellett időre teljesítenie. Az én feladatom a „Da Vinci híd” állomásnak a vezetése volt. Itt a felosztott csoportoknak meg kellett építeniük Leonardo Da Vinci által megtervezett 18 rúdból álló hidat, mely magát tartja meg kötél, ragasztóanyag és szög nélkül. A csoportok először egy általános leírás alapján próbálták megépíteni ezt, de az instrukciók nélkül senki nem tudta elkészíteni. Ezt 8 perc próbálkozás után mindenki megkapta, és innentől mindenkinek sikerült elkészítenie a hidat 5-15 perc között. Az a csapat végzett hamarabb, ahol jól együtt tudtak működni a csapattagok, és volt 1-2 egyértelmű vezető, akik a többieket utasították arra, hogy mit csináljanak. Ez bennem megerősítette azt, hogy minden helyzetben jó, ha van egy vezető, aki irányt mutat, és a többiek megbíznak benne. ” Szereceán Tihamér, Pécs 3-as csoport

„Február 19-én egy nagyon érdekes napon vehettem részt a Pécsi Közösségi Házban. Reggel az egyik találmány témájú állomást vezettem. A csoportoknak el kellett helyezniük a különböző találmányokat egy idővonalon a feltalálásuk időpontja szerint. Nagyon jó elfoglaltság volt, hiszen mindenkinek közösen kellett döntenie a feladattal kapcsolatban. Lenyűgözött, hogy mindenki milyen bátran próbált velem angolul beszélni, beleértve azokat is, akik csak németet tanulnak! A foglalkozás érdekes volt, és jól megtervezett. Ebéd után nagyon jót beszélgettem nyolc diákkal. Rengeteg témát érintettünk, és nagyon örültem, hogy ilyen szívesen beszélgettek velem. Remek szombat volt Pécsett, és alig várom, hogy legközelebb is itt lehessek.” Amber Woolam, fejlesztőtanár