Versenytánc eredményeim a tanévben

Versenytánc eredményeim a tanévben

„A tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki és méltó arra, hogy a zenéhez és a költészethez hasonló szerepet töltsön be.” (Cezare Negri)

Már 2. osztályos korom óta, idén hatodik éve, hogy táncolok a San Dance Stúdióban. Az idei tanévben is rengeteget gyakoroltunk párommal, hogy a versenyeken minél szebb eredményeket érjünk el. Kedvenc táncaim a samba és a chacha, úgy gondolom, hogy ezekben a latin táncokban tudom a legjobbat kihozni magamból és ezek közben érzem magam a legjobban. Heti rendszerességgel öt-hat órát készülünk és általában hétvégenként fel is lépünk.

Ebben a tanévben sikerült párommal több komoly versenyen is részt vennünk, többek között a Szabadidő Táncsport Nyugat Magyarország Területi Bajnokságán vagy a TánCentrum AMI Savaria társastánc tagozatának évzáró versenyén is, ahol junior haladó latin kategóriában I. helyezést értünk el. Szeretném a táncot a továbbiakban is folytatni és remélem, hogy sikerül a következő tanévben is szép eredményeket elérnünk.

Csontos Mihály Nagybajom 3