Tanévnyitó szülői értekezlet

Tanévnyitó szülői értekezlet

Ismerősként üdvözölték egymást a szülők és a gyerekek szeptember második hétfőjén este a tanévnyitó szülői értekezleten a kaposvári közösségi Házban.

Kaposvár 2 csoportja a nyár folyamán több közös programon vett részt, szeptember végétől azonban már a fejlesztőórák és foglalkozások is elindulnak. Szó esett a féléves programokról, a mindennapi teendőkről, és a tervezett ünnepekről. Megbeszéltük, ki milyen anyagot készít az Alapítvány által hirdetett pályázatokra, milyen tanulmányi versenyek várhatók. Az egyik legfontosabb és leghosszabban tárgyalt napirendi pont a támogatói szerződésben szereplő tanulói vállalások voltak. Megbeszéltük, hogy kiemelt szerepe van a felelősségteljes vállalásoknak, azaz önmagunk által kitűzött cél elérésére tett ígéretnek. Jó, ha a terveink összhangban vannak képességeinkkel, és persze méltó és teljesíthető mindez a gyermekek számára. A szülői értekezleten operatív igazgatónk, dr Radoszáv Miklós is részt vett, közösen gondolkodott a csoporttal, segítette a szülőket, válaszolt a felmerült kérdésekre. Az estébe nyúló értekezlet után nagy tervekkel és elhatározásokkal kezdjük meg a 2015/16-os (első) tanévünket.

V. Sárközi Angéla, mentor