„A tokaji szőlőhegyen…”

„A tokaji szőlőhegyen…”

A mai nappal (július 13.) kezdetét vette a tokaji nyelvi és honismereti tábor. A gyerekek már nagy izgalommal várták a találkozást, hisz rég nem látták egymást.

Hosszú utazás után érkeztek meg a kaposvári és a jászsági gyerekek Tokajhegyaljára, ahol a Bodrog és a Tisza folyó találkozik. A tábor fő programjai a nyelvtanulás és a környék nevezetességeinek megismerése.

2. nap

A mai délelőtt,(07.14.) játékos angol és német órán vettünk részt. Az órán elsajátított ismereteket tanár bácsi kvíz játékban kérdezte vissza. Ebéd után Miklós bácsival lovas kocsikáztunk, bejártuk a környéket és Szellőn lovagoltunk. Útközben nagyon sok érdekes információt hallottunk a tokaji szőlőhegyről, és a lovakról. Megtudtuk, hogy nincs „fehér” ló, a déli hegyoldalon láttuk a 2012-es év legszebb szőlőskertjét, melyet napkeltétől-napnyugtáig melegít a nap, éjszaka pedig a szikla sugározza ki a meleget, így állandóan egyenletes hőmérsékleten érlelődik a szőlő, ez teszi egyedivé a Tokaji Aszút.

3. nap

Harmadik napunk is hasonlóan indult, ahogy a második. Nyelvi óráink után várt ránk azonban az igazi kaland. Kenutúrára indult a csapat. Nagyon izgultunk, mivel még sohasem eveztünk. Élveztük a hosszú 11km-es bodrogi túrát. Igazán izgalmas délutánt tudhatunk magunk mögött. Este a foci és a röplabda vár ránk.

Nóra, Viki

4. nap

Folytatódtak a játékos nyelvi órák. Sokat nevettünk és tanultunk András bácsitól és Bea nénitől. Ebéd után a Tiszalöki Vízerőműben voltunk. Megtudtuk, hogy az erőműben már 50 éve termelnek villamos energiát. Sokat meséltek az ott dolgozók a vízmű történelméről, és arról, hogy mit csinálnak ott. Délutáni program a finom uzsonna után hajókirándulás volt a Tiszán. Sokat megtudtunk a környék élővilágáról, az itt élő madarakról. Bejártuk Szabolcs települést, ahol egy nagyon régi földvárban is voltunk. Ma is jól éreztük magunkat.

A fiúk 🙂

5.nap

Ma reggeli után Széphalomra vezetett utunk a Magyar Nyelv Múzeumába. Itt egy interaktív játékon vettünk részt, amely a magyar nyelv kialakulásáról, a nyelvújításról szólt. Eredeti hangfelvételeket hallgathattunk ungur, finn, lapp nyelven és ősi magyar nyelveken. Majd megnéztük Kazinczy Ferenc emlékcsarnokát és sírkertjét. A következő helyszín a sárospataki Rákóczi vár volt, ahol a Vörös-tornyot jártuk be a pincétől az ágyú-teraszig. Aztán az újonnan megnyílt Ágyúöntödébe mentünk. Ebéd után az Református Kollégium Iskolatörténeti Kiállítását néztük meg, és a könyvtárat. A délutánt egy szuper, izgalmas bobozással zártuk a Zemplén-hegységben. Visszaérve Tokajba megkóstoltuk a környék legfinomabb, eredeti recept alapján készülő fagylaltját.

Utolsó napunk a táborban

Reggeli után mindannyian izgatottan indultunk Nyíregyházára. Az úton sokat nevetgéltünk. A mentorok jó fejek voltak, megengedték, hogy fél órát csoportokba rendeződve sétáljunk a Fő téren és a környékén. A fagyi igen kelendő volt. Ezek után felszálltunk a buszra és indultunk a kirándulás fénypontjára, a nyíregyházi Állatparkba. Itt is csoportokba rendeződtünk és elindultunk állatkerti sétánkra. Kaptunk térképet és így indultunk el a szélrózsa minden irányába. Az általános kedvenc a zöld piramis nevű trópusi és óceániai állatokat bemutató épület volt. A fő attrakció az volt, amikor dörgés hallatszott elkezdett „esni az eső”. Persze csak effektek voltak, de nagyon látványos volt. Rengeteg érdekes, veszélyes hangos és cuki állatot láttunk. A nap csúcsa a fóka show volt. A buszon hazafelé mindenki lelkesen mesélte az élményeit. Vacsora után pedig egy igazi szőlőhegyen voltunk Miklós bácsinál, ahol sok mindent megtudtunk a Tokaji aszu készítéséről.

Párkányi Boriska