Tudomány határok nélkül – Látótér

Tudomány határok nélkül – Látótér

Látótér elnevezésű alprojektünk bevezető foglalkozásának célja, hogy érzékenyítsük a diákokat a természettudományos kutatás és annak mindennapi életben alkalmazható elemeire. Gondolatébresztőként Szent-Györgyi Albert, az emberi gondolkodás és annak határaiból alkotott véleményét hallgattuk meg és értelmeztük azt napjainkra vonatkoztatva. A tudományok és ezen belül a természettudományok lehetséges határainak szimbolikus értelmezéséhez a diákok párban elkészítették kézfejük körvonalait, amely egy adott térbeli és időbeli, valamint egymással történő együttműködés eredményeként jött létre. Az időben visszatekintve Nobel-díjas kutatók életét és eredményeit dolgozták fel a diákok kis csoportokban, amelyet követően egy adott témára, az ember idegrendszerére és annak megismerésére fókuszáltunk. A téma feldolgozása két pont között mozgott, az alapfogalmak, ismeretek rögzítése és három kutató-orvos (Dr. Roskai Botond, Dr. Csókay András, Dr. Ábrahám István) életútjának megismerése. A diákok párosával, előre megadott szempontok alapján dolgozták fel a forrásokat, amelyek differenciáltan a korcsportokhoz előzetes ismereteihez igazodtak. A források feldolgozását követően két csoportban megbeszéltük a diákok meglátásait a tudomány határtalanságára fókuszálva. Célunk volt, hogy a diákok a természettudományok egy szegmensének megismerésén túl, lássák a tudás és az alázat szerepét a sikerek elérésében.” Dénes Eszter, fejlesztőtanár

A projektről készült pillanatképek a Galériában megtekinthetők.