Túl az érettségi vizsgákon

Túl az érettségi vizsgákon

A Csányi Alapítvány frissen érettségizett diákjait megkértük, hogy foglalják össze, milyen tapasztalatokkal lettek gazdagabbak az az érettségi során.

„Május 15-én érettségiztem ének-zene tantárgyból. Sokan azt gondolják, hogy ez a tantárgy nagyon egyszerű és könnyű, viszont nagyon sok részből, összetett feladatsorból áll. Rengeteget készültem rá, különösen a zenefelismerésre, mert ott nagyon figyelnem kellett, milyen klasszikus zene részletet is hallok, amiket fel kellett ismernem és elhelyeznem korban, megadva az adott zene műfaját. Összességében úgy gondolom, hogy jól sikerült, nagyon várom az eredményt. Az idén csak írásbeli vizsgák vannak, a szóbeli elmarad, így ezzel a tárggyal számomra véget ért az érettségi vizsga. Ezentúl elmondhatom büszkén magamról, hogy kijártam a középiskolát és „éretté” váltam. A feladatlapokat május 28-án lehet megnézni az iskolában, akkor már többet fogok tudni, hogy milyen esélyeim vannak az egyetemre. Vannak még társaink, akik még tanulnak a vizsgáikra, nekik kitartást kívánok!”

Zsombók Lídia, Jászság 1-es csoport

„Mindannyian nagyon izgultunk a vizsgák miatt, mert egy rendkívüli helyzetbe csöppentünk, teljesen új szabályok mellett kellett teljesítenünk. Már a felkészülés sem volt a megszokott. Nekem nagyon hiányzott a tanárok magyarázata. Matematikából és fizikából emelt szinten érettségiztem. Az utolsó vizsgám a fizika volt. Tudtam, hogy nehéz lesz, de most olyan típusú feladatokkal is találkoztam, amik a korábbi sorokban nem voltak. Szóbelire már nem kell készülni, így végeztem az érettségi vizsgáimmal.  A lényeg az, hogy végre túl estünk rajta, és reméljük a legjobbakat, a jövő héten már az eredményeket is megtudjuk. Akinek még vizsgája van, annak sok sikert és kitartást! Remélem mielőbb újra láthatom  a volt osztálytársakat, barátokat, akikkel a válsághelyzet miatt nem találkozhattunk.”

Bolyós Roland Márk, Jászság 1-es csoport

„Az utóbbi pár hét nagyon mozgalmasan telt minden érettségiző számára, így értelemszerűen számomra is. Rengeteg készülés előzte meg ezt a pár napnyi sorozatos dolgozat írást. Ijesztő belegondolni, hogy hosszú évek kemény munkája egy jól ismert osztályteremben, jól ismert emberek között, egy utolsó dolgozattal zárult le. Úgy érzem, hogy ezt a kihívást magam mögött hagyva lezártam egy korszakot, és újult erővel kezdhetek neki egy másiknak; egy már sokkal különlegesebbnek. Visszagondolva erre a 2 hétre, már úgy látom, hogy felesleg volt a rengeteg izgulás és bizonytalankodás. Hiszem, hogy társaim nevében is kijelenthetem: sikeresen vettünk egy olyan akadályt, ami a jövőnket alapozza meg. Ugyan kicsit másképp zajlott le a vírus miatt, de mégis boldog emlékként fogom őrizni szívemben e pár hét eseményeit, mert ez volt az első lépés a jövőm felé.” Tar Viktória, Kaposvár 3-as csoport

„Május 15-én reggel nyolc órakor vette kezdetét a 2020-as középszintű informatika érettségi vizsga. Elsőként egy szövegszerkesztő programban kellett dolgoznunk, mely után egy prezentáció összeállítását kaptuk feladatul. Ezek elvégzése után még várt ránk egy táblázat- és egy adatbáziskezelő programon belüli feladat is. Véleményünk szerint a középszinthez képest viszonylag nehéz vizsga volt, de a feladatokat legjobb tudásunk szerint megcsináltuk, mivel előtte rengeteget gyakoroltunk, készültünk a vizsgára. A felkészülésben az Alapítvány is sokat segített, hiszen amikor az ECDL vizsgákra készültünk, már akkor is hasonló feladatokat gyakoroltunk. Összességében mindketten úgy érezzük, hogy jól sikerült az informatika érettségi vizsgánk, mellyel számunkra véget ért az érettségi időszak. Izgatottan várjuk, hogy megtudjuk a pontos eredményeket.”

 

Deák Sára és Visontai Leonard, Kaposvár 3-as csoport

„Az érettségi, mint mindig a magyarral kezdődött, ami véleményem szerint viszonylag könnyű volt. Ezt követte a matematika, amelynek feladatainak nagy részét úgy érzem, szintén sikerült helyesen megoldanom. majd jött a történelem. Összességében szerintem nehéz volt az idei érettségi és néhány helyen nem volt egyértelmű, hogy mi lehet a helyes válasz. Véleményem szerint a legjobb mód a gyakorláshoz, ha végig csináljuk az elmúlt évek feladatait. A felkészülés során nekem ez segített a legtöbbet.” Horváth Katalin, Nagybajom 3-as csoport

„Úgy érzem, hogy az érettségire felkészülés közben sokat fejlődött az időbeosztásom. Szerencsére készültem az elmúlt években is és úgy alakítottam a tanéveimet, hogy az iskolában már megtanultam a tananyag nagy részét, így otthon már kevesebbet kellett foglalkozni vele és több szabadidőm volt. Az érettségire való felkészülés közben is hasonlóan jártam el. Az elmúlt négy év alatt sikerült szerencsére egy olyan alapot kialakítanom, amire csak ismételni kellett. A későbbi érettségizőknek talán azt tudnám tanácsolni, hogy kezdjenek el minél előbb készülni, illetve a tanórákon figyelni, mert akkor nem egyszerre kell majd sokat tanulni az utolsó hónapokban.”

Csontos Mihály Dániel, Nagybajom 3-as csoport