Vasárnap délután a ROOMLI-ban

Vasárnap délután a ROOMLI-ban

„Jászberényben, a hétvégén rendezték meg a ROOMLI Fesztivált. A városban több helyen is zajlottak a programok. A Csányi Alapítvány is helyt adott a rendezvénynek. A Közösségi Házunkba három napig csak karszalaggal lehetett bejönni, mert az udvarunkon is koncertek voltak, és csak belépővel engedtek be mindenkit a kapun. A folyosónkra is bejöhettek a résztvevők. Jó volt, mert én is itt lehettem a barátommal. Nagyon vártam már, hogy találkozzunk Jánossal, mert nagyon sok mindent akartam neki elmesélni. A Közösségi Házban várt bennünket Judit néni, onnan mentünk együtt a városba. Külön örültem, hogy ilyen sokféle program is volt.  Több énekes, együttes lépett fel, voltak mesemondók, és mindenfélét árultak. Móczó Martin szegedi „Csányis” társunk is fellépett az egyik nap az együttesével. Sajnos őt nem láttuk.  Az esti koncertet mi már nem vártuk meg. Jó volt együtt lenni, sokat nevettünk, jól éreztük magunkat. ”Kaptás Márk Máté Jászság 1-es csoport

 

„Idén is megrendezésre került az Open Roomli fesztivál Jászberényben, ahol július 10-én este 22.30 órától léptem fel a Posteggiatori névre hallgató akusztik duó formációmmal. A zenekar tagjai dalszerző barátom Szalai Balázs (gitár) és jómagam Móczó Martin (djembe).

Zenei stílusunk rendkívül széles skálán mozog, hiszen rengeteg műfajt keverünk össze. Az ismert pop zenéktől kezdve a rock, blues és latin műfajokig, az instrumentális gitárzenén keresztül minden fellelhető nálunk.” Móczó Martin, Szeged 2-es csoport