Verseny, AIESEC, bringohinto

Verseny, AIESEC, bringohinto

Az egész tanévet átölelő Tallérgyűjtő verseny záró napjára került sor (június 8) Budapesten. Az online versenyben angol és német nyelven indulhattak a tanulók, akik hónapról hónapra kulturális érdekességekkel, quizekkel, nyelvi ügyességi feladatokkal, szépirodalmi csemegékkel találkozhattak a fordulók során. A legjobb 5 eredményt elérő fiatal a Bournemouthban és Augsburgban megrendezésre kerülő külföldi nyelvi táborainkba jutnak el a nyár folyamán.  A Közösségi Házak legjobbjai pedig az AIESEC hat önkéntesének közreműködésével vehettek részt egy edukációs napon. Köszönjük idejüket, lelkesedésüket és előkészítő munkájukat. Találkozzunk jövőre is.

AIESEC – A Csányi Alapítvány fiataljaival töltött időt nagyon élveztük. Ügyesek, talpraesettek és nagyon türelmesek voltak. A lányok picit érdeklődőbbnek tűntek, de a fiúkkal is értelmesen lehetett beszélgetni. Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy megismerhettük őket. Varga Anett

 

Pécs – Ebben  a tanévben  az idegen nyelvi verseny fontos volt számunkra. Az Alapítvány két pályázatot is hirdetett s mi a Pécs 2-es csoport beneveztünk. Hónapról hónapra gyűjtöttük a tallérokat. Gyakoroltuk az angol és a német szavakat, a nyelvtani szabályokat alkalmaztuk a szövegalkotás során.  A kitartó munkának meglett az eredménye! Jól dolgoztunk és jutalomból kirándulni mehettünk Budapestre. (június 08.) Judit néni, aki a nyelvi verseny során segítette munkánkat remek kirándulást szervezett. A Budapesti Corvinus Egyetemen működő AIESEC szervezet munkáját ismertük meg. A szervezet képviselői megmutatták az egyetemet, ami gyönyörű épület és megnézhettük magát az AIESEC Irodát. Játékos feladatok során megismertük a szervezet tevékenységét. Beszélgettünk az egyetemi életről, ami ugyan még messze van nekünk, de számos értékes információval segítették a pályaválasztást számunkra. Kiváló meleg júniusi nap volt, kedvezett a Duna parti pihenésnek is. Csapatjátékokat játszottunk a parkban, majd az ebédet követően a Margit-szigetre látogattunk és bringóhintóztunk. Ez volt a nap csúcspontja!. Nagyon élveztük. A Japán kert, melyen keresztül-kasul tekereghettünk, gyönyörű! Fagyiztunk, fotózkodtunk. Szuper nap volt! Köszönjük! 2-es csoport

Nagybajom – Nem tudtunk mire számíthatunk, de azt igen, hogy fáradtan, de élményekkel gazdagon megrakodva fogunk ismét hazatérni az Alapítvány rendezvényéről. Nem kellett csalódnunk. Sem felhő, sem eső nem zavarta  a programot. Hat egyetemista kísért bennünket a délelőtt folyamán. Nagyon viccesek és őszinték voltak. Jó lesz egyszer majd a Corvinusra járni egyetemre. Sokat megtudhattunk a közösségi életről, a felvéteikről, a külföldi pályázatokról, az egyetem világáról. A közösség építő játékokban védett környezetben tehettük próbára bátorságunkat, megosztva gondolatainkat más Közösségi Házakból érkező társainkkal. Nagyon jól esett, hogy a végén ajándékot is kaptunk. A gumimacikon felül jutott könyv, DVD, CD és angol, német és magyar nyelven. A Margit-sziget árnyas fái alatt aztán jöhetett a vidámság. Hatos csoportokban járműre pattantunk és bejártuk a sziget zugait, amíg eljött az ideje a hazaútnak. Megérte versenyezni, jó volt együtt lenni! 1-es csoport és a 2-es csoport nyertesei

Jászberény – A korai kelés és a nagy meleg sem szegte kedvünket hiszen Budapest volt az úti cél. A Közösségi Házat 3-an képviseltük. Számunkra szokatlan közösségépítő játékokat játszottunk, amiben az volt a jó, hogy felnőttesek és komolyak voltak, tudásunkat mozgatták meg és abban erősítettek bennünket, hogy nem kell megrettennünk a váratlan helyzetektől. Jó volt együtt lenni az egyetemistákkal vidámak, közvetlenek, játékosak és kedvesek voltak.

 

Mohács – Beszélgethettem Fatmával, aki az egyetem egyiptomi hallgatója. Sok mindent mesélt a pályaválasztással kapcsolatban, ami nagyon hasznos volt számomra. Ezután a Margit-szigetre vezetett utunk, ahol kipróbálhattuk a bringóhintózást. Izgalmas volt vezetni, sokat nevettünk a kisebb bénázásainkon. (Szép Hanna, 1-es csoport) Nagyon élveztem, de legjobban a Margit-sziget nyűgözött le. (Palotai Benjámin, 1-es csoport) A legjobb a bringóhintózás volt. (Szabó László, 1-es csoport)

Kaposvár – Az egész nap nagyon jó hangulatban telt, szívesen megismételném. (Trixler Zsófia 1-es csoport) Jó volt megismerni Corvinuson tanuló egyetemistákat. Annyira jó volt, hogy a kiadós ebédet követően a Margit-szigeten tölthettük a délután hátralévő részét. Nagyon jók voltak a programok, sok új dolgot tanultam. (Nógrádi Bence 1-es csoport)