Vidám délután, közös élmények

Vidám délután, közös élmények

„Ezen a szombati napon, rendhagyó módon, délután 4 órára érkeztünk az Alapítvány Közösségi Házába. Mikor mindenki odaért egy laza, kötetlen, kellemes beszélgetés vette kezdetét. Beszélhettünk a terveinkről, a mindennapjainkról, problémáinkról, érzéseinkről és ami a legjobb volt, hogy őszintén és empatikusan hallgattuk társainkat. Előfordult, hogy tanácsot is adtunk egymásnak és bizonyos kérdésekre együtt kerestük a választ. Ezután volt még egy kis időnk társasjátékozni is. Még aki először nem is akart, a végére az is bekapcsolódott a vidám játékba. Úgy igyekeztünk nyerni, mintha valóban az életünk lenne a tét. Mikor megéheztünk egy hangulatos, helyi, kis étteremben vacsoráztunk. Ezután, sötétedéskor, mikor az ünnepi fények is kigyúltak  már, körbenéztünk a mohácsi Adventi Vásáron. Csodás kézműves termékek, halk karácsonyi zene és a mézeskalács illata együtt, még hangulatosabbá tette az esténket. Majd mikor már jól átfáztunk, besétáltunk a moziba, hogy felmelegedve megnézhessük a Fekete Párduc 2 című  filmet. Izgalmakkal, akciójelenetekkel teli műsor volt, csak úgy repült az idő. A nap végére jól elfáradtunk, de vidáman, élményekkel teli térhettünk haza.” Mohács 3-as csoport