A zene varázsa

A zene varázsa

Sztevanovity Zorán neve a gyermekeink számára eddig főként az Alapítvánnyal kapcsolatosan volt ismert. Az Életút-napok alkalmával találkozhattak vele, mit a kuratórium tagjával. A varázslatosan tehetséges művészt azonban most hallhatták, láthatták először. A Körtánc c. új lemezének bemutatója kapcsán ugyanis eljött Kaposvárra és nagysikerű koncertet adott,mindannyiunk kedvére.

Nagy örömmel fogadtuk a lehetőséget, hogy szülők-gyerekek együtt lehettünk itt. Jómagam kamaszkorom óta nagy odaadással figyelem, énekelem Zorán dalait. Szeretem a mindenkori igényességét, a zene iránti alázatát. A fiam, Áron is izgalommal készült a zenei élményre. Ő akkor fedezte fel magának ezt a zenei világot, amikor az Csányi-napra készülve megtanulta Az apám hitte c. örökérvényű dalt. Ő, aki elhivatottan készül a zenei pályára, csodálattal  hallgatja azóta Zorán dalait. A koncert a többi kamaszodó kamasz számára is élmény volt. Én azt gondolom, hogy ebben a rendezetlen világban nekünk kell megmutatni, hogy van még szépség a világban. Kitűnő alkalom volt arra, hogy bebizonyítsam a fiamnak, hogy az igényesség nem divatfüggő. Így majd talán a gyermekeink tudnak különbséget tenni jó és rossz között. Hiszem, hogy a zene emberformáló erő. Hiszem, hogy a zene, akkor igaz, ha nekünk és értünk szól. Dusán csodaszép szövegei pont ilyenek és Zorán közvetítésével a szívünkig ér! Köszönet Zoránnak és kiváló zenésztársainak a varázslatért. Köszönet Sasának, a mentorunknak, hogy gondolt ránk. Köszönet az Alapítványnak, hogy mindezt lehetővé tette.

 

Debreceniné Gelencsér Piroska

kaposvári szülő