Indul a bakterház

Indul a bakterház

Rideg Sándor regényéből film is készült, melyet az idősebb korosztály biztos látott legalább egyszer. Ezt a hangulatot idézi vissza a kaposvári Roxínház feldolgozása is. Az országban itt láthatta a közönség először ezt a művet zenés darabként, aminek a sikerét mutatja az is, hogy a társulat a bemutatása óta telt házzal játssza.

„A Kaposvár 4-es csoport tagjai vasárnap este nézték meg Vargáné Skoda Valéria fejlesztőnkkel együtt a darabot. Volt a gyerekek közül, aki látta már a filmet, volt, aki most látta először a darabot, de mindannyian nagyon jókat derültek. Kiváló alakításokat láthattunk, sok-sok énekkel, zenével és néptánccal, így tették igazán remek hangulatúvá az esténket.” Halász Marianna, mentor

„Nagyon vicces volt, sokat nevettem annak ellenére is, hogy én nem láttam a filmet.” Kovács Eszter, Kaposvár 4-es csoport