Innováció a Lego-robotikában

Innováció a Lego-robotikában

Borbás Ferenc amellett, hogy Jászkun főkapitányként a helyi identitás erősítésén munkálkodik, az innováció világában is otthonosan mozog. November első hétvégéjén egy tartalmas szakmai napot tartott azon gyerekek számára, akik a februári First Lego League versenyen fognak részt venni. A Lego-robotika verseny egyik része egy innovációs projekt tervezése és megvalósítása. Ehhez kértünk segítséget és ötleteket Borbás Ferenc gépészmérnöktől a saját terveink mellé, aki a családi vállalkozásuk – a Radius Signage Kft. – telephelyén fogadott bennünket.

„Többek között foglalkoznak ipari beszállítással (pl. szerszámgyártás, szitanyomás, 3D nyomtatás), reklámeszköz gyártással, fémmegmunkálással, mely folyamatokba mi is betekintést nyerhettünk. Az egyedi termékeik gyártásával kapcsolatos összes résztevékenység Jászapáti telephelyünkön valósul meg saját eszközparkjukkal. A fenntarthatóság és a környezettudatosság fontos szerepet játszik az életükben, hiszen a tervezések során náluk is ez az elsődleges szempont. Megosztottuk egymással gondolatainkat, rengeteg hasznos ötletet kaptunk és megegyeztünk a további együttműködésben is a versenyre való felkészülés során.” Sas Maja, Kovács Hanna, Kovács Zsolt Jászság 4-es csoport

„A házi gazda Borbás Ferenc, sok információval látott el bennünket, többek között azzal is, hogy mennyire elengedhetetlen a minőségi csapatmunka: pl. az üzemben a mérnökök és a gyártósoron dolgozók között, lényeges, hogy hatékonyan tudjanak együtt dolgozni, ezért olyan fontos a megfelelő, egymást segítő kommunikáció. Sok interjú részletet mutatott be számunkra, többféle témában is, ami hozzánk legközelebb állt az éves környezettudatosság projektünkkel kapcsolatban: a modern növénytermesztés. Nagyon jó volt látni azt, hogy a technika fejlődésével a növénytermesztés mennyire minőségi szintre ért úgy, hogy e közben a módszer környezetkímélő és emellett megújuló energiát alkalmaznak. Megismertünk  különböző ipari eszközöket: CNC, NC, lézervágógép, csőhajlító gépek, robotok. Hasznos volt számunkra ez az üzemlátogatás mivel a beszélgetések, az élmények, a sok információ inspirációt fognak adni az elkövetkezendő robotjaink megépítéseiben, programozásaiban és az innováció fejlesztésében. Köszönjük, hogy itt lehettünk!”

Horváth Ferenc, Szücs Márk, Pege Gyula, Kóczián Olivér Jászság 3-as csoport

További képek a Galériában láthatók!