Interjú Kalafszky Adriánával, a Kamarazenekar vezetőjével

Interjú Kalafszky Adriánával, a Kamarazenekar vezetőjével

Kalafszky Adriána hivatása nem csak az országban, de talán az egész világon egyedülálló – hangjával, előadásmódjával, gesztikulációival a barokk opera korát idézi. Az előző félévben az S10 Akadémia Kerekasztal beszélgetéssorozat egyik vendégével, a Lipcsei Egyetemet is megjárt Adriánával most munkásságáról, Alapítványi tevékenységeiről beszélgetünk.

Te vagy a Csányi Alapítvány Kamarazenekarának vezetője. Hogyan jött ez a lehetőség, és mióta tart?

Ez egy érdekes történet. Maga a Kamarazenekar ötlete amúgy a Csányi Band [az Alapítvány pop-rock zenekara – a szerk.] egyik beválogatásán merült fel, ugyanis nagyon sok klasszikus zenével foglalkozó vonós és rézfúvós ment el. Ekkor pattant ki Miklós bácsi fejéből, hogy érdemes lenne elindítani egy Kamarazenekart is, erre pedig engem kért fel. Én amúgy elnöki keretes támogatottja voltam az Alapítványnak, így több szál is ideköt a zene szeretetén felül. Amúgy, ha jól számolom, már hét éve vezetem a csoportot.

7 év igazán hosszú. Vannak kedvenc élményeid, sikereid, projektjeid?

Hát igen, nagyon gyorsan repül az idő! Nem feltétlenül tudnék kiemelni egy pillanatot, inkább azt fogalmaznám meg, hogy velük együtt nőttem fel. A zene mindig közel állt hozzám, ám pedagógiai szempontból nekem ugyanolyan új volt a terep, mint a zenészeknek a Kamarazenekar. Nagyon sokat fejlődtem velük, és talán egy kicsit ez is ösztönzött arra, hogy megcsináljak egy egyéves pedagógiai képzést, hogy valóban szakmailag is ott lehessek velük.

Persze azért vannak sikerek is, amik kifejezetten jól esnek, ilyen például Balázs, [Huber Balázs, a mohácsi csoport tagja – a szerk.] aki trombitatanár szakra nyert felvételt a PTE-n, vagy Noémi, aki a Bartók Béla konzervatóriumban folytatja a tanulmányait. Szóval jó látni, hogy vannak, akiket megfog annyira a zene meg a zenekar, hogy ilyen irányba mennek tovább.

A másik ilyen aspektus, amit sikernek könyvelek el, az az, hogy milyen öntanító csapat nőtte itt ki magát – a nagyobbakra már nyugodt szívvel rábízhatom a kisebbeket, segítenek a gyakorlásban, tanításban. Nekem ez minden koncertnél vagy felkérésnél nagyobb sikert jelent. Meg persze nem szabad elfelejteni a többi önkéntest és fejlesztőt, akik itt vannak a csapatban és segítenek: Elemér és Eszter most már mondhatni oszlopos tagjai a keretnek.

 

A Kamarazenekar csapata a VII. Össz-művészeti táborban Sarlóspusztán

 

Ezalatt az idő alatt persze nem csak a Kamarazenekar fejlődött, hanem te magad is. Mesélnél erről egy kicsit?

Persze! Amivel én foglalkozom, az nem egy szokványos szakma. Olyan megtiszteltetésben volt részem, hogy felvételt nyertem Lipcsébe és ott tanulhattam az Alapítvány támogatásával. Itt ismerkedtem meg jobban a barokk gesztika világával, ami igazán lenyűgözött. Mondhatom, hogy a legjobbaktól tanultam.

Barokk gesztika – szerintem sokan felvonják most a szemöldöküket, hogy mi is ez pontosan?

Hát igen – mint mondtam, nem sokan foglalkoznak a világon ezzel a műfajjal. A barokk gesztika egy sajátos előadásmód, ahogy a mindennapi életben, úgy itt is minden mozdulatnak megvan a jelentése, üzenete, amit közvetít. Így teljesen „előadva, elmesélve” van a történet, nem csak elénekelve. Ehhez tartozik persze a korhű ruha, smink és haj is, és a hatalmas élő zenekar, aki kísér. Igazán magával ragadó látvány, ami egy teljesen másik korba repíti az embert.

Van még egy érdekesség, amiben nagyban különbözik ez az előadásmód a kortárs előadásmódoktól – míg most a színészek, énekesek igyekeznek minél inkább azonosulni a szereppel, a barokk gesztikában ennek pont az ellenkezője történik – az előadó nem mossa össze a személyét a szereppel, hanem mint porcelánbaba, játssza el azt. Ennek oka, hogy az arisztokraták, például a francia udvarban, mindig zárt ajtók mögött intézték érzelmes ügyeiket – egyszerűen nem volt megnyerő (vagy bizalomgerjesztő) mások előtt érzelmileg hevesen reagálni.

Valóban nem mindennapi dolgokkal foglalkozol. Hol láthattunk, láthatunk mostanában?

Nemrég felléphettem a tokaji Zemplén Fesztiválon, valamint egy számomra szintén nagyszerű élmény volt a gödöllői Királyi Kastélyban előadni, ahol még maga a hely is visszarepített minket az időben.

Hol láthatunk téged legközelebb?

Szeptember 23-án, a Magyar Zene Házában lesz egy Barokk dívák című előadásom, ami szó szerint előadás, mert azon felül, hogy énekelni fogok, beszélgetés is lesz. Én már nagyon várom!

És akkor így a végére: nagyon sokfelé jársz, sok fellépés, sok projekt. Mi a terv a Kamarazenekarral? Van valami a tarsolyodban?

Hú, igazából sok minden! Persze elsődlegesen mindig a gyerekek igényeit tartom szem előtt. Hiszem, hogy akkor igazán autentikus az alkotási folyamat, ha abba nekik is beleszólásuk van, így lehet igazán jót alkotni szerintem. Szóval tőlük is függ. De most, hogy Nadin személyében már zeneszerzőnk is van [Varga Nadin, a mohácsi csoport tagja, aki zeneszerző szakon tanul tovább – a szerk.], akár teljesen egyedi produkciókat sem zárok ki. Ez idén már valahol el is kezdődött Barkóczy Zsombi (Pécs 2) Mi vagyunk a Grund átiratával. Azt is hatalmas élmény volt feldolgozni és előadni az Össz-művészeti táborban.

Talán még barokk gesztika előadást is láthatunk tőletek?
Na, ez egy nagyon jó ötlet! Talán még azt is… én biztos, hogy nagyon élvezném! Sőt, most még talán ötletet is adtál… 😊

 

Egy biztos – nagyon várjuk a Kamarazenekar következő produkcióit, és bízunk benne, hogy mihamarabb ízelítőt kaphatunk a színfalak mögött folyó munkálatokból. Adriánával pedig találkozunk szeptember 23-án, a Magyar Zene Házában!

Kiemelt kép: Adriána Kalafszky soprano