Kreatív kihívás – teljesítve!

Kreatív kihívás – teljesítve!

Amikor két héttel ezelőtt kihirdettük a kaposvári kihívás-sorozat második feladatát, nem gondoltam, hogy a sok iskolai, alapítványi és egyéb elfoglaltság mellett ilyen sok alkotást fogok kapni. Meglepődtem, mert nem csak gyerekek, hanem szülők, nagynénik, önkéntesek is kezükbe vették a tollat, vagy maguk elé vették a laptopot és szebbnél szebb verset, prózai alkotást küldtek nekem.  Külön öröm, hogy már terjed a kihívásunk, hiszen ezúttal a Nagybajomi Közösségi Házból is érkeztek pályázatok, nekik köszönjük és egyúttal biztatunk mindenkit, hogy kapcsolódjon be a kihívásainkba, hamarosan érkezik az újabb, figyeljétek a honlapot!

Emlékeztek, hogy mi volt a feladat? Kezembe vettem egyik kedvenc könyvemet és találomra kinyitottam, majd csukott szemmel ráböktem tíz szóra. Ezek a következők voltak: késő, művész, huszonöt, mosoly, szaladgál, asszony, szabadság, Spanyolország, szív, örül. A megadott szavak segítségével kellett egy történetet vagy verset írni úgy, hogy a szavak mindegyikét fel kellett használni. Nos, lássuk az alkotásokat!

“Örül a szívem,

mikor a késő

tavaszi nap

huszonöt sugara,

szaladgál a

szabadság ajtaján.

Mosolyog a lelkem,

ahogy csodás

Spanyolországról

álmodom.

Ámulni a spanyol

hagyományőrző asszonyok

ezer színben pompázó ruháit…

Sétálni a művészekkel

teli kis utcákon,

Megpillantani a tenger hullámait…” Ács-Kocsis Anna, Kaposvár 4-es csoport

 

“Napsütéses, kicsit már falevél-hullatós, aranyszínekbe öltözős, késő szeptemberi nap volt. A lány ebédszünetét töltötte a parkban, egy öreg tölgy alatti padon. A kellemes idő ellenére kevesen voltak a szabadban, a csend igazán alkalmassá tette ezt a röpke félórát az állandóan tennivaló-listákat pörgető agyának a kikapcsolásra. Egy apró szabadság a mindennapok mókuskerekében. Ez viszont azzal járt, hogy a kellemetlen, fel nem dolgozott fájdalmak előre tolakodjanak; a lány zaklatott szíve sajogni kezdett.

Behunyta szemét és felidézte Glória nénit. Egy hónappal ezelőtt, még a nyáron vesztette el. Egy hülye kis baleset volt csak, mely végzetessé vált, és hatalmas űrt okozott. Glória néni egy jelenség volt, Spanyolországból származott, katalán ősei minden örökségével. Idén volt huszonöt éve, hogy a nagy Ő, a mindent elsöprő szerelem egy magyar nagyvárosba repítette. Az első pillanattól szárnyai alá vette a lányt, amikor az a bérház szomszéd lakásába költözött. A közös hang azonnali és természetes volt, mintha barátnők lennének, a köztük lévő korkülönbség eltörpült. Mondjuk ennek pontos mértékét a lány nem is tudta, Glória néni az az asszony volt, aki kortalan; életvidám, tüzes, pörgős, nevetős, igen hangos, és kicsit bajszos volt. Hosszú, megőszült haja kibontva, egy virággal megtűzve lobogott körülötte, amikor tanítványainak mutatta a flamenco titkos lépéseit, huncut mosollyal ráncos, csinos arcán. Mozdulatai szintén kortalanok voltak, művészien és egyben vadul, ösztönösen táncolt. Glória néni maga volt a tűz, az élet. A lány példaképe volt. A barátnője. A nagymamája. A kritikusa. Vagy épp a védelmezője. Amelyik éppen kellett. Szerette spanyol temperamentumát, a történeteit a szerelmeiről, az utazásairól, a gondolatait az életről, és az emberekről. Sosem értette miért ennyire ridegek errefelé az emberek, miért nem tudnak örülni az élet minden apró kis örömének, pillanatának és egymásnak. Sajnálta, hogy nem rendelkeznek ezzel a képességgel. Hiányzik a lánynak. A táncolás, a pörgés, a vidámság, melegség, mely körüllengte Glória nénit, a dúdolása, a hangossága, a szeretete. És hiányzik a gondoskodás. Magányos lett a lány.

Két kislány szaladgál a tölgyfa körül, szoknyájuk lebeg, énekelnek. A lány megrebben, kinyitva szemét visszahuppan a valóságba, lám-lám az élet megy tovább. A kislányok vidámak, energikusak, gondtalanok, épp, amilyen Glória néni volt, és épp amilyennek a lányt szeretné látni.” Árok-Vörös Ildikó, szülő, Kaposvár 2-es csoport

 

“Mosolyog huszonöt művész asszony, aki késő éjszaka szaladgál Spanyolország utcáin. Örül a szív, hisz akkor van szabadság.” Dausek Nándor, Kaposvár 2-es csoport

 

“Sajgó, fáradt lábam megpihenni kíván.

Előttem egy pad, nem is oly messze tán,

Elérem s leülök reá.

Sokan vannak kint a parkban.

Mindenki kergeti a maga álmát, egy asszony mégis kiabál.

Érdekes, de nem zavar.

Figyelmemet eltereli a nagy zsivaj-

szaladgálnak körbe-körbe, örülnek, hogy újra gyermekek lehetnek.

Mosolyra húzódik ajkam,

Eszembe jut Spanyolország

És az ott átélt feledhetetlen szabadság,

És a művész,

Ki minden reggel reménnyel kelt fel.

Tisztán emlékszem,

Pedig már vagy huszonöt éve lehetett.

Behunyom a szemem és hagyom, hogy

Megtört szívem újra éljen.

Későre járhat már,

Lábam már nem fáj, újraindulok hát.

Holnap egy új nap,

S talán kijövök én is

Újra meg újra.” Királyné Csutorás Éva, nagynéni és Sipos Levente Örs, Kaposvár 4-es csoport

 

“Máté szerelembe esik

Egyszer egy messzi tájon élt egy tündéri kisgyerek, a neve Máté.

Máté a családjával lakott együtt. E bájos kis gyermeknek hatalmas szíve volt, szeme akár a tenger vize, s testalkata korához képest megfelelő volt.

Egyik nap elutaztak egy csodaszép helyre, Salzburgba. Ott egy szállodában szálltak meg. A kisgyermek nagyon kalandvágyó volt. Tervei tökéletes végrehajtásába mindig nagy erőt fektetett bele. Céltudatosan élt. Az egyik nap csakugyan elérte a szerlem. Egy nagyon csinos, művelt, kifinomult lányba szeretett bele, Klárikának hívták a bájos kislányt. Karcsú testalkata, derékig érő hosszú haja, kecses mozgása, bájos pillantása Máté szívét megmelengette. Órákig csak bámulta a meseszép kislányt. Először azt hitte, csak álom, de nem! Ez igenis a valóság volt. A fiú egyből a barátja segítségét kérte telefonon keresztül.

  • Ernő, segítened kell! – mondta Máté.
  • Mi történt? Baj van? – kérdezte nyugtalanul Ernő.
  • Itt van egy káprázatosan szép lány és nagyon meg szeretném ismerni közelebbről. Te vagy a barátom, kérlek, segíts! Tanácstalan vagyok, eddig még nem volt szerencsém a lányok terén.
  • Máté! Nem kell izgulni, a lányok nem veszélyesek, igaz, néha olyanok, mint a sárkány, de nem kell félni tőlük. Egyet jegyezz meg, mindig légy önmagad! Csak természetesen, bátran szólítsd meg! A többi majd magától alakul.
  • Értem! Köszönöm, hogy segítettél!
  • Ezért vannak a barátok! De most elmentem, majd hívj, hogy mi történt! Sok szerencsét! Szia!
  • Mindenképp szólok, szia!

Ez olyan, mint a detektívregényemben. Ott is könnyen megoldottak a dolgok – állapította meg Máté.

Oda is ment a kislányhoz és megszólította:

  • Örvendek! Hogy vagy? – kérdezte remegő hanggal a fiú.
  • Köszönöm, jól vagyok. – mondta bájosan Klárika.

Így kezdődött el minden. Egész végig beszélgettek és úgy tűnt, hogy a kis Klárika is kedveli Mátét. Közös volt az érdeklődési körük és mind a ketten kalandvágyóak voltak.

Az én mesémnek itt a vége, hogy ezek után mi történik, bízd az elmédre!” Kovács Vanessza, Nagybajom  2-es csoport

 

“Karantén után kinézek az ablakon,

Huszonöt gyerek szaladgál az udvaron.

Mellettük egy asszony sétálgat boldogan,

Örül, hogy újra liszt is van a boltban.

 

Késő este sétálgatok a parkban,

Mosolygó kisfiú közelít felém lassan.

Ezt kérdezi a kisfiú miközben megáll:

-Mik a terveid így karantén után?

 

Meglepődve, de megállok,

A kisfiúra bámulok.

Szívem akár egy művész-lélek,

Megkérdezem, -Hát micsoda kérdés ez?

 

Szívem szabadsággal töltődik meg,

Mikor ezt mondom a kisfiú két kis szemébe:

-A repülőjegyet is megvettem már,

Spanyolország csak rám vár!” Kovács-Nagy Sarolta, Kaposvár 4-es csoport

 

“Spanyolországban jártam

Késő művészt láttam

Az asszony örül

mindenki körül

Kiabálják: szabadság!

Mind a huszonöt szaladgál!” Kozma László, Kaposvár 4-es csoport

 

“Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú.

Nagyon szerette a szabadságot, szeretett sétálni, játszani a kertben, szaladgálni a fák között. Boldog volt, ha a szabadban lehetett. Szeretetben élt szüleivel, örült, ha velük lehetett. Ahogy nőtt, egyre kevesebb ideje volt élvezni azokat a dolgokat, amik örömmel töltötték el, egyre ritkábban látszott mosoly az arcán. Jól tanult, de nem találta a helyét, csak akkor volt szabad a szíve, ha a természetben sétálhatott, ahol figyelte a növényeket, állatokat. Nem tudta, hogy mihez kezdjen, hol tanuljon tovább. Egyetemre ment és kollégista lett egy nagyvárosban, ahol egyre kevesebb lehetősége volt a természetben kikapcsolódni.

Huszonötödik születésnapját barátaival ünnepelte egy étteremben. Élvezte a vele egykorúak társaságát, vidám volt és felszabadult. Egy másik asztalnál egy fiatal, szép asszonyra lett figyelmes, aki egyedül üldögélt egy pohár itallal a kezében és egy papírra rajzolgatott. A fiú nem fordított rá nagy figyelmet, de azért megjegyezte magának, mert a nő valami megfoghatatlan nyugalmat és kiegyensúlyozottságot árasztott magából. Késő délután a születésnapi mulatságnak is vége lett, lassan hazamentek a barátok, ő pedig kifizette a számlát. Kifele menet véletlenül lesodorta a nő asztaláról az egyik rajzot, így szóba elegyedtek. Kiderült, hogy az asszony csak néhány évvel idősebb a nála, és nemrég érkezett haza Európa déli részéről, ahol festményeihez keresett inspirációt, mivel festőművész volt. Mivel az első pillanattól kezdve mindketten úgy érezték, mintha évek óta ismernék egymást, több órán keresztül beszélgettek. Sorsuk nagyon sok közös vonást hordozott magában. A nő mérnöknek készült, de az egyetem elvégzése után rájött, hogy nem okoz számára boldogságot a munkája. Akkor pont huszonöt éves volt, mint a találkozásukkor a fiú. Úgy gondolta, hogy még nem késő, feladta munkáját azért, hogy megvalósítsa álmát. Volt elég bátorsága hozzá és belevágott, minden vagyonát pénzzé tette és elutazott arra a helyre, ahova midig is vágyott, Spanyolországba.

Mivel már későre járt, elbúcsúztak egymástól. A fiú sokat gondolkozott, nem tudta kiverni a fejéből a találkozást. Kitűnő minősítéssel elvégezte az egyetemen a bölcsész szakot, a diplomaosztón kapott ajándékból vett egy professzionális fényképezőt. És híres természetfotós lett…

Ma már pont kétszer huszonöt éves és szakmájának elismert képviselője.” Lassu Levente, Kaposvár 1-es csoport

 

“Az éjszaka csendjét csak a gondolataim törik meg. A lelkem művész, de az észjárásom kegyetlen. Korán van-e vagy késő, hogy hazamenjek? Ha huszonöt óra lenne egy napban, úgy sem tudnék megfelelni magamnak. Furcsa mosoly, mely ajkamon vonaglik, miként azon gondolkodom, mit szól majd az asszony e késői kalandhoz? Hangos nevetés válik ajkam görbületéből, miként eszembe jut, csak egy macska szaladgál otthon. Mély depresszió vagy a szabadság érzete fogjon el, hogy nincs, ki sodrófával verjen, mikor hazaérkezem? Képzeletben Spanyolország az otthona az édes kicsi lánynak, az van elég messze, hogy rám ne találjon. De ha most halálra fagyom sem vár otthon. Örül a szív és örül a test, hogy végre megpihenhet. De főként örül Micike. Lesz, aki megetesse.” Magyar Tímea, Kaposvár 1-es csoport

 

“A művész elutazott Spanyolországba, szabadságra vágyott. Felült a repülőre, nagyon félt az utazástól, de nagy öröm töltötte el a szívét, hogy repülhet. Megérkezett a gép Spanyolországba, elég későn. Hazament, az asszony körülötte szaladgált és a művész elmosolyodott. Utána elmentek kirándulni. Huszonöt rokona van Spanyolországban, mindenkit meglátogatott, nagyon örült mindenki. Pár nap múlva a művész hazament és folytatta karrierjét.” Orsós Levente, Kaposvár 4-es csoport

 

“Spanyolországban élt egy asszony. Huszonöt macskával, akik mindig körülötte szaladgáltak. Egyik nap meglátogatta egy művész barátja, aki szabadságát töltötte a környéken. A művész felajánlotta, hogy lerajzolja őt a 25 macskával együtt. Az asszony nagyon örült, hatalmas mosoly lett az arcán. A művész késő estig rajzolta őket, mert a cicák nem bírtak megülni, össze-vissza szaladgáltak. Azóta sok idő eltelt, de az asszony szíve mindig picit hevesebben ver, ha ránéz a képre.” Radó Barnabás, Kaposvár 4-es csoport

 

“Spanyolország egy művésze

sok a híres, szép festménye

asszonyáról nincsen képe

nem volt ő a világ szépe

 

Később aztán Velence

lett alkotásának helye

mosoly nem került vászonra

csak a bűnbánó Magdolna

 

Szíve így a festészeté

szaladgált a festékekért

25 festménynél nem állt meg

örült, mert 35 képe  lett.” Sármány Enikő, Kaposvár 4-es csoport 

 

“Sosem késő, hogy művész legyél,

Mosoly kerül majd az arcodra,

Szabadság zúdul majd a szívedre;

Huszonötödik életévedre,

Örülni fogsz, kedvedre;

Álomotthon lesz majd Spanyolország,

Asszony vár majd mindezek után… ” Tallián Róbert, Kaposvár 4-es csoport 

 

“Jó lenne teljes szívből örülni,
S nem kényszerből szabadságra menni.

Boldogságom határtalan,
Együtt van velem a családom.

Jó lenne újból huszonöt évesnek lenni,
De szeretek asszonyként öregedni.

Még nem késő művészkedni!
Rolival festegetni.

Sütögetni, beszélgetni,
Mosolyogva szaladgálni.

Spanyolország örökálom,
Karantén után majd meglátom.

Remélem hamar véget ér ez a rémálom!!” Varga Tünde, önkéntes, Nagybajom