Megyék matematikusainak megmérettetése

Megyék matematikusainak megmérettetése

A hétvégén (január 25.) az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a négy megye matematika versenyén.

Ezen Somogy, Baranya, Tolna és Zala megye legjobb gimnáziumi tanulói minden évben megküzdenek egy vándorserlegért, amelyet iskolájukban kiállíthatnak. Ez a trófea az elmúlt évben a mi iskolánkban volt látható, ezért is indultunk útnak nagy reményekkel. Azonban az időjárás nem éppen kedvezően alakult számunkra, így késve, de odaértünk Pécsre, a verseny helyszínére és el tudtuk kezdeni a feladatok megoldását. Ezután a diákoknak ebéd, a kísérő tanároknak a dolgozatok kijavítása következett. Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy a hetedik helyezést sikerült elérnem, de összességében elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, mert az évfolyamomon induló somogyiak közül én szereztem meg a legmagasabb pontszámot.