Megérkeztek a gólyák Sarlósra

 Megérkeztek a gólyák Sarlósra

Első nap – A mai napon megérkeztünk Sarlóspusztára és elfoglaltuk szálláshelyünket. Annyi év után is mindig örömteli emlékekkel a szívünkben térünk vissza erre a számunkra igen kedves helyre. Az új csoport tagjai az első táborukba érkeztek, így kissé meglepődve, de annál nagyobb lelkesedéssel vetették bele magukat az új kalandokba. A csomagok kipakolását követően egy finom ebéddel kezdődött a tábori programunk, ahol egy igazán hagyományos magyar ételt szolgáltak fel, gulyáslevest, ami nagyon tetszett a Hong-Kongból érkező önkéntesnek. Az ebédet követően közösen bejártuk a tábor helyszínét, ismertették a szabályokat és néhány helyszínen a kismentorok meséltek egy-egy emlékezetes pillanatról. Ezt követően bemutatkozó prezentációk előadás következett. Elsőként a kismentorok mutatkoztak be az Alapítvány új tagjainak, ahol elmesélték az Alapítványban szerezett tapasztalatikat, emlékeiket, esetleg néhány jó tanáccsal is ellátták a fiatalokat. A kismentorok után az önkéntes mutatkozott be, aki egészen Hong-Kongból érkezett. Előadása során minél jobban próbálta érzékeltetni az ázsiai kultúra sajátosságát, a városállam sajátosságait, nevezetességeit és mindezt interaktív módon, az új csoportok tagjainak bevonásával tette. A napot sporttal zártuk, ami végletekig kimerítette a megmaradt energiatartalékokat. Összeségében egy jó nappal a hátunk mögött tértünk pihenőre, remeken kezdődött a tábor. Faragó Brúnó, első éves Jogász hallgató, Szeged 1-es csoport

Szegedi kis gólya szemszögéből – Ez a nap is elérkezett, a kis gólyák mennek a gólya táborba. Az odavezető út után elfoglalták szálláshelyüket, ahol az elkövetkezendő hat napot töltik. Az ebédet a jászberényiekkel együtt fogyasztották el. Ezután még kaptak egy kis időt, hogy megfelelően berendezkedjenek. Mind a két csoportnak kiosztották a Csányis emblémával ellátott baseball sapkákat, pólókat és esőkabátokat. A gyerekek nagy örömmel viselték azokat. Ezt követően Zoli bácsival körbejárták a tábor helyszíneit, ami közben sok móka és vidámság volt, de persze a komolyság és az elhivatottság sem hiányzott. A kis gólyák megéheztek, ezért elfogyasztották az isteni uzsonnát. Ezután Piroska néni ismertette a tábor szabályait. A kismentorok bemutatkozó előadásokkal készültek a gyerkőcöknek. A legvégén bemutatkozott nekik Roger, aki a távoli Hong-Kongból érkezett, és akivel csak angol nyelven tudnak kommunikálni. Ő egy Hong-Kongról készült ksi bemutatóval készült nekik. Ezt követően a szegedi csoport medencézni ment, miközben a jászberényiek sportoltak, majd a két csoport cserélt. Végül elérkezett a jól megérdemelt vacsora, amit jóízűen fogyasztottak el a gyerekek. Mindkét csoport megbeszélte a mentorával a mai napot. Mindenki, aki szerette volna felhívta a szeretteit. Egy csodálatos nap volt, és a java még csak most következik! Orosz Lara Hanna

 

         

Második nap – Az első napunk fáradalmait kipihenve ébredtünk reggel. Az ébresztő után részt vettünk az első reggeli tornán is, ami nagyon jó hangulatban telt. Reggeli után megkezdődött a kézműves, a dráma illetve a tanulásmódszertan foglalkozások. A gyerekek nagyon izgatottan várták, hogy milyenek lesznek az itteni órák. Szerencsére, mindenki mosolyogva mondta utána, hogy remélik sok ilyen órájuk lesz még. Ebéd után egy kis pihenő várt a táborra, hogy délután újult erővel csobbanhasson mindenki a medencébe, valamint kipróbálhattak sok társasjátékot is, ami jó hatással van a csoportok logikai gondolkodására. Vacsora után meghallgathattuk ma érkező önkéntesünk, Ksenia előadását Oroszországról. A gyerekek nagy érdeklődéssel voltak az új, számukra eddig ismeretlen kultúra felé. Ezután pedig a tábor egyik legszebb pillanata következett, a gólyák fogadalomtétele. A gyerekek esküt tettek elkötelezettségükről az Alapítvány felé, majd megitták a „csányissá tevő varázsitalt”. Úgy gondolom, hogy ez pont annyira volt meghatározó pillanat számukra, mint tíz éve nekünk, kismentoroknak. A napot ismét sporttal zártuk, és ezután mindenki fáradtan, de nagyon boldogan indult aludni. Reméljük minden napunk hasonlóan telik majd. Kispál Kitti, Jászság 3, kis-mentor

 

 

 

Harmadik nap – Folytatása következik.. Második alkalommal keltünk fel sarlósi ágyainkban. Egyre jobban szokjuk meg hogy a kismentorok határozott fellépéssel igyekeznek minket kikelteni a kényelmes ágyakból és reggeli tornára ösztönözni minket. Mozgás után reggeli, reggeli után izgalmas programok. Nem jövünk zavarba mostmár akkor sem ha a vadászat szóba kerül hiszen ma megtanultuk az íjat és a légpuskát is használni. Kedves segítőink támogatásával rengeteg hibátlan találat született. Akik éppen nem céloztak, azok ugrottak, ugyanis a 3. állomás egy trambulin volt, amit a gyerekek azonnal használatba is vettek. A másik csoport eközben filmet nézett, így rápihenhettek a délutáni cserére. Teli hassal meg is történt a fordulat és már a szegediek moziztak, a jászok pedig igyekezték felülmúlni az előző csoport találatait. A felfrissülésre ma is szakítottunk időt, mindkét csapat nagyokat csobbant a medencébe. Az egészséges rivalizálás hívei vagyunk így egy számháború is a program része volt ma. Gigászi csaták folytak a mezőn és mindkét csapat szenzációsan teljesített. Estére színpaddá alakultak a termek, és új csillagok születtek. Akrobatikus, gimnasztikus, táncos és énekes produkciók sora következett. A produkciók remekek, a közönség tagjai hálásak voltak. Nem csak a gyerekek, a mentorok, a kismentorok és az önkéntesek is a mély vízbe kerültek. A két önkéntes saját anyanyelvén kápráztatott el minket. Ezután a kismentorok egy kevésbé hangzatos de annál lelkesebb énekléssel mutatták meg valahol még ők is gyerekek. Az estét a dráma tanár, Zoli Bá’ és a szegediek mentora, Piroska néni zárta egy retro hangulatot idéző tánccal. A tartalmas nap után óriási jó kedvvel döntöttük fejünket párnánkra. Sebők Marcell, harmadéves tanárszakos hallgató

 

Negyedik nap – Egy tartalmas szerda A mai napot is a már szokásossá vált rutinnal kezdtük. Miután felkeltettem a gyerekeket kimentünk a sportpályára és megtartottam a reggeli testnevelést. A reggelit követően a gólyák egy egész délelőtt tartó egészségügyi foglalkozáson vettek részt, ahol elsajátították az elsősegélynyújtás fogásait. Itt én is fel tudtam eleveníteni az ezzel kapcsolatos tudásomat. Ezután elfogyasztottuk a finom ebédet, majd a délután első felében a kis nebulók dráma és tanulásmódszertan órákon vettek részt. A délután második felében a sport vette át a szerepet. A csoportok tagjai fociztak, tollas labdáztak, kosárlabdáztak és medencéztek, ahol ismét úgynevezett úszómesterként tevékenykedhettem, ugyan kicsit feleslegesnek éreztem magam, hiszen a kis gólyák mindent megtanultak az elsősegélynyújtással kapcsolatban. Este megvacsoráztunk, majd kézműves foglalkozáson vettünk részt, ahol a gyerekek gyönyörű alkotásokat készítettek. Én sajnos nem jártam akkora sikerrel az álomfogók elkészítésében, mint ők, de én is nagyon élveztem. Egy ilyen tartalmas nap után megpihenünk és felkészülünk a holnapi programokra. Feil Gergő, Honvédtisztképző kar másodéves hallgatója

Ötödik nap

Szokáshoz híven a reggeli étkezés előtt Gergő megtartotta a reggeli tornát, amit a gyerekek nagyon élveztek. A mai nap folyamán kapitánylabdát játszottak ház a ház ellen. A reggelit követően órák következtek. Dráma órán ismét részt vett Roger. Kitti fordított számára mindent neki, hogy érthetőek legyenek a játékok és könnyedén tudjon a gyerekekkel játszani. A kézműves foglalkozáson befejezhették az álomfogójukat, aki pedig már kész volt, játszhatott csocsóval vagy ping-pongozhatott. Tanulásmódszertan órájukon ismét sok jó élménnyel, és új ismeretekkel gazdagodtak Piroska néni által. Az önkénteseink minden órán megjelentek és aktívan részt vettek a feladatokban. Délután a gyerekeknek ismét lehetőségük adódott társasjátékozni, ezúttal angol nyelven. Roger a játék segítségével tanított nekik pár angol szót. A medencézés ma sem maradhatott ki. Szerencsénkre eddig az idő mindig kedvezett ehhez a program megtartásához. A délután folyamán meglátogatott bennünket az Alapítványunk igazgatója, Miklós bácsi. A nagy sikernek örvendő lovaskocsi programunkba ő is bekapcsolódott. A vacsora előtt Marci készült a gyerekeknek egy sorversennyel, ami nagyon jó kikapcsolódást, és fergeteges hangulatot teremtett. Mindenki teljes erőbedobással küzdött a minél jobb helyezésért. Az okleveleket Miklós bácsi adta át a csapatoknak. A nap végén Piroska néni és Andi néni mesét olvasott a kis gólyáknak, így nagyon szép vége lett ennek a tartalmas napnak.

Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a kis gólyáknak mi vagyunk a példaképei és felnéznek ránk.

Vas Evelin kis-mentor, első éves hallgató műszaki menedzser szakon

Hatodik nap:

Elérkezett a tábor utolsó napja, ami hasonlóan a hét többi napjához, ismét eseménydúsra sikerült.

Ezen a napon a megszokott programok egy pusztaolimpiával és egy esti fergeteges hangulatú vetélkedővel bővültek, amit a kismentorok szerveztek. A programok hangulatáról a galériában található fotók tanúskodnak.

A tábor sikerességét nagyban segítették kollégáim, a külföldi önkéntesek és a nagyon lelkes kismentorok, akiknek hálás köszönettel tartozok.

Szabóné André Piroska, táborvezető

 

A gólyák legjobb tábori élményei:

Jászság 4-es csoport:

Kiss László Ákos: Nekem a számháború tetszett a legjobban, mert az a kedvenc játékom. Az ennivaló is nagyon jó volt, kedvencem a rántott sajt volt. A szállás is nagyon kényelmes volt.

Sas Maja Anna: Nekem a legkedvesebb élményem a táborban a Csányis fogadalomtétel volt. Azért, mert akkor váltam Csányissá. S ez felemelő érzés lesz az életemben.

Murzsa Amira Vanda: Nekem a medencézések tetszettek a legjobban, mert jól éreztük magunkat, egymással lehettünk és szabadon ugrálhattunk. Nagyon szépen köszönöm a táborvezetőnek, a mentoromnak és a kismentoroknak, hogy lehetőségem nyílt ebben a táborban részt venni.

Kovács Hanna és Zsolt: A számháború mindig is emlékezetes lesz számomra, nekünk ez volt az első igazi ú. Jól éreztük magunkat.

Domján Letícia: Nekem  a legjobb élményem az volt, hogy Csányissá fogadtak. A második legjobb élményem a medencézés volt. A harmadik pedig, hogy megismertem a többieket.

Görbe Sándor: Nekem a legjobban az tetszett, hogy rengeteg barátot szereztem. A második, hogy Csányissá fogadtak, mert nekem ez fontos.

Burkus Lili Boglárka: Nekem a legjobb élményeim azok voltak, amikben mindenki részt vett, pl. a medencézés, meg amikor Csányissá avattak. Ez az egész nagyon tetszett, ja meg a számháború és a sorverseny.

Kállai Regina: Nekem a legemlékezetesebb az volt, mikor medencéztünk, illetve a számháború. Nagyon élménydús volt, valamint vidám J

Mága Bianka:Nekem igazából minden tetszett, de legfőképp a medence és a szálloda. De nekem az is jó volt, hogy kipróbálhattam az angol tudásomat, de még a dráma is tetszett és sok barátot szereztem.

Pege Angelika: Nekem az étkezések voltak a legemlékezetesebbek, mert az egyik önkéntessel, Rogerrel lefényképezkedtünk, felvettük egymás napszemüvegeit és kendőt a fejünkre tettünk és hülyéskedtünk.

Simon Ramóna Fruzsina: Nekem minden tetszett, de a legjobb volt a bemutatkozás. Az étel finom volt, nagyon jól éreztem magam.

Dobosi Viktor: Nekem az tetszett a legjobban, hogy sok program volt. És még az is tetszett, hogy sokszor jó kedvem volt. Sokszor játszottam a többiekkel a Sarlóspusztai Club Hotelben.

 

Szeged 1-es csoport:

Márkó: Nekem az tetszett ebben a táborban: lehetőségem adódott íjászatra, hogy új barátokat, kapcsolatokat szereztem, hogy sportolhattam, hogy megalapozhattam a jövőmet, hogy egy csodás hetet töltöttem el

  1. Fanni: Tetszett a Ki mit tud, az íjászat, a légpuska és a trambulin. A film tanulságos volt! A lovaskocsikázás is jó volt, csak sok volt a szúnyog.

Méhész Mirjam: Nekem a legérdekesebb a táborban az volt, hogy ilyen könnyen és ennyire hamar megtanultam nagyjából úszni. Jó érzéssel töltött el, hogy ilyen sok embert ismertem meg.

Bíró Fanni: Nekem nagyon tetszett a medencézés. Jól éreztük magunkat.

Szabó Tas: Nekem az tetszett a medencében, amikor Bencével, Gergővel és velem tornyoztunk. A sport is nagyon tetszett Marciékkal. Az is tetszett, hogy megismertem a kismentorokat, Brúnót, Bencét, Gergőt és akit a legjobban, szeretek a Marcit.

Zsombi: A tábor nagyon tetszik, mert érdekes programok vannak. A legjobban a sportok tetszenek. Annak is örültem, hogy önkéntesek jöttek más országokból. A lovaskocsikázás is jó volt.

Pászti Alex: Nekem legjobban az íjászat, lövészet és a számháború tetszett a legjobban a táborban.

Nagy Szolanzs: Nekem nagyon tetszett ez a tábor, mert teljesen jól éreztem magam és rengeteg új barátot szereztem. Jó érzéssel töltött el az is, a kismentorok kedvesek voltak. A legjobb élményeim közé tartozik az íjászat és a légpuskázás.

Orosz Laura Hanna: Nekem az tetszett  a legjobban a táborban, hogy tanulásmódszertanon sok új dolgot megismertem. Sok új barátot szereztem, új élményekkel gazdagodtam. Nagyon sok új ételt megkóstoltam, aminek nagyon örülök. Nagyon köszönöm, hogy a táborban lehettem.

Sztonyik Tünde: Nekem a táborban az tetszett a legjobban, amikor kézműveskedésben dobozt és álomfogót készítettünk. Azt is élveztem, amikor lovaskocsikázni mentünk az erdőbe, és még vaddisznót is láttunk.

Török Márk: Nekem az tetszett ebben a táborban, hogy jókat játszottam, hogy új barátaim lettek. Hogy jót sportoltam, az úszás is nagyon jó volt. Jó volt az íjászkodás és a lövészet és hogy megismerhettem a kismentorokat.

Juhász Ráchel Rebeka: Az tetszett a legjobban, hogy minden nap medencéztünk, hogy minden nap jó sok kaját kaptunk és hogy sok új barátot szereztem.

Lévai Lívia: Nekem az tetszett ebben a táborban, hogy megismerhettem a kismentorokat. Barátságot fűztem és megtanultam, hogy minden ember értékes, csak meg kell ismerni. Minden egyes élmény fontos és örömteli volt.

Kohári Bánk: Nekem a táborban minden program tetszett, de tán a lövészet és az íjászat a legjobban. Nekem a közösségi programok tetszettek a legjobban a táborban.

Petrovics Kármen Rozália: Nekem az tetszett a táborban, hogy voltak külföldi önkéntesek és velük tudtunk angolul beszélni, készítettünk álomfogót és díszdobozt. Megismerhettem a kismentorokat, akik nagyon kedvesek. A dráma órák is tetszettek és a tanulásmódszertan is. Sok új barátot szereztem.

Tuba Eszter: Nekem nagyon tetszett a táborban, hogy kézműves foglalkozáson sok szép és egyedi dolgot készítettünk. Sok új barátot szerezhettem. Sok-sok dolog közül a legjobb, hogy a fantáziánkat, a gondolatainkat és titkainkat senki, de senki nem mondta el és nem gúnyolt érte. Számomra ez egy nagy kitartó, kedves csapat.