Mennyi vizet isznak az állatok?

Mennyi vizet isznak az állatok?

„A mai napon, február 29-én „Az éltető víz” projekt keretében a Jászberényi Állat – és Növénykertben jártunk. Számtalan érdekes információt tudtunk meg több állatfaj folyadékbevitel illetve kiviteli szokásairól. A legérdekesebbek közt volt a lajhár, ami a trópusi esőerdőkben lévő fák leveléről nyalogatja le az esőcseppeket, mivel viszonylag keveset mozog, ezért kevesebb folyadékot veszít, s ezáltal nem iszik sokat. A gibbonok belemártják a kézfejüket a vízbe, majd a szájuk fölé tartják, s úgy csepegtetik nyelvükre. A madarak az általuk elfogyasztott gyümölcsökből nyerik a víz nagy részét. A madarak közt még a fácánoknak is érdekes szokásaik vannak, télen a befagyott jeget nyalogatják, és a havat megeszik. Ha a közelben nem is található ivóvíz a fácán több napig is kibírja folyadékbevitel nélkül. A patások, például a ló képes akár 50 – 60 liter vizet is meginni, de a teve akár napi százat is, ha az elraktározott vize már elfogyott. A fokozottan védett ázsiai kiskarmú vidra, napjainkban leginkább veszélyeztetett vizes élőhelyek fontos indikátor faja, összetett szereppel rendelkező csúcsragadozó. Harapása ellen a kesztyű mit sem ér. Vizekben, főképp hidak alatt érzi jól magát. Kicsinyeit a parton hozzá világra egy általa épített fészekben. Érdekesség, hogy a vidra mikor megszületik csak két hónap után tanul meg úszni. A vízi életmódhoz való alkalmazkodásához hozzá tartozik az áramvonalas test illetve az úszóhártya. Az emlősök közül még a japán makákókról tudtunk meg több mindent. Ők a földre ledobott magokat megmossák (akárcsak a vidra) és csak utána kezdenek el enni. Megannyi állat és megannyi információ. Köszönjük szépen ezt a csodás napot Szücsné Rékasi Kriszti néninek, az állatkert egyik gondozójának, aki végig kísért minket ezen a remek napon!” Pege Gyula, Jászság 3-as csoport

„Kora délelőtt Csörgő tanárnővel a vízi kutatómunkánkkal foglalkoztunk, majd utunk a jászberényi állatkertbe vezetett. Az állatkertben Szücsné Rékasi Krisztina gondozó vezettet minket körbe és arról tudhattunk meg sok érdekes dolgot, hogy milyen formában és mennyi vizet fogyasztanak az állatok. Itt nem csak tanultunk sok újdonságot, hanem etethettünk több állatot is, mint például tevét, lovat és még kis kecskét is simogattunk.” Kis Evelin Éva, Jászság 3-as csoport

A többi kép a Galériában látható!