A Beválogatás első állomása

A Beválogatás első állomása

Megkezdődött a Csányi Alapítvány 2013-as évi Tehetségbeválogatása.

Az első állomás Nagybajom. A 29 pályázó meghallgatására március 23-án és 24-én kerül sor. Az eseménynek a Csányi Alapítvány nagybajomi Közösségi Háza ad otthont.

Jelöltek első nap

Jelöltek második nap

A pályázók egész napos beválogatáson vesznek részt, ahol a matematika és szövegértés tesztek megírását követően, egy közös tematikus drámajátékon vesznek részt. A napot a személyes interjúk és a gyerekek által összeállított portfólió bemutatása zárja.

A tesztek eredménye, a dráma foglalkozás tapasztalatai, a portfólió bemutatása valamint a családi helyzetértékelés összegzése alapján alakul ki a végső sorrend, és kerül a Kuratórium elé a beválogatásra javasoltak névsora. A döntés május végén várható, valamennyi pályázót június 21-ig levélben értesítünk a pályázat eredményéről.

Csányi Alapítvány Beválogatás 2013
Stecina Kata:


DIÁKOK KÖSZÖNTŐJE

Stecina Kata vagyok a Nagybajom 1-es csoportból. Nem is olyan régen, még én is így izgultam végig a délelőttömet, negyedikesként, azon aggódva, hogy a jövőm vajon jobb útra terelődik-e? Utána pedig az elkövetkező napokban izgatottan vártam az eredményt. Végül aztán nagy örömömre megérkezett a jó hír: bekerülhettem a csoportba. Eltelt pár év, 9. évfolyamos lettem, és ha visszatekintek, az elmúlt évekre, látom mi mindent kaptam azóta is az Alapítványtól.

Dráma, szövegértés, informatika, matematika, angol, és eleinte még tanulásmódszertan órákon vehettem részt már az első évben. Úgy érzem, ezek a fejlesztő órák sokat hozzátesznek a tanulmányaimhoz, a mai napig is. ECDL vizsgákon három modult letehettem, és angol nyelvi versenyeken is jól szerepeltem. Ezért jutalmul tavaly ellátogathattam egy hétre Angliába, Brighton-ba, ahol egy hetet töltöttem el fogadócsaládoknál. Hétköznaponként egy nyelviskolába jártunk, ahol sok külföldi cserediákkal ismerkedhettünk meg, az órák alatt és a szünetekben. Délutánonként mindig volt valami érdekes program a városban, vagy a környékén. Szombaton látogatást tettünk Londonba, felültünk a London Eye-ra és onnan csodáltuk a Temzét, a Big Bent és az alattunk elterülő várost. De nem csak ezt az utat kaptam jutalmul. Beválogatásom évében, az első nyári szünetben a mára már megszokottá vált csoportos táborozás mellett, nyertem egy utazást Erdélybe, ahol nyolc napig voltam, és számos érdekes foglalkozáson vehettem részt. Sok mindenből lehetett válogatni, például volt pantomim, rajzolás, kézművesség. Én a filmezést választottam. A kameramozgásokon át a fény irányításáig rengeteg új ismeretet szereztem. A tábor végén már senki nem szeretett volna hazamenni. Ebből is látszik: igazán nagy élmény volt ez a tábor is.

A csoportunk minden tagja minden nyáron együtt is elmegy kirándulni, a Pécs 2-es csoporttal. Első két nyáron Sarlóspusztán voltunk, utána Sárospatakon, Kőszegen majd Veszprémbe utaztunk. Az eltöltött idők alatt remekül összekovácsolódtunk, új barátokat szerezhettünk. De nem csak itt volt lehetőségünk új emberekkel találkozni. Évente megrendezésre kerül az Életútnap, ahol a csoportok megmutathatják egész évi munkájukat, színdarabokkal léphetnek fel. Itt az Alapítvány zenekara, a Csányi Band is minden évben fellép. Tavaly nagy örömömre lehetőség adódott, hogy részt vegyek az együttes munkájában vokalistaként.

Évközben is sok helyre vittek minket mentoraink Szilvi néni és Balázs bácsi, akikhez bármilyen kérdéssel, vagy kéréssel fordulhattunk és fordulhatunk most is. Voltunk múzeumlátogatásokon, színházban és egyszer a bikali élménybirtokon is. Karácsonykor mindig hatalmas csomagokkal megrakodva térhettünk haza a közösségi házunkból a karácsonyi műsorok után, amit mi adunk a családjainknak. Ez alatt a lassan öt év alatt, rengeteg dologgal gazdagodtam, mind tudásban, mind tapasztalattal. Amit az itt szerzett barátaim, a mentorunk és a tanárok adnak, arról semmi pénzért le nem mondanék. Örömmel várjuk az új csoportot és mentorukat Biró Patrikot.