Nemzetközi Kaleidoszkóp Versfesztivál

Nemzetközi Kaleidoszkóp Versfesztivál

November 22-25 között került megrendezésre Vácon, a Dunakanyar Színházban 18. alkalommal a Nemzetközi Kaleidoszkóp Versfesztivál, amely Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje és a Kárpát-medence egyedülálló versenye. Ezen a sokszínű versenyen amatőrök és profik is megméretteti magukat, színházak, zenekarok, versmondók, versfilmek, verszene és gasztro-színház is jelen volt ezen a fantasztikus rendezvényen. Én a 4 napos fesztivál szombati napján állhattam először színpadra a 14-25 éveseknek szóló Ifjúsági és felnőtt Versmondó Szalon versmondó versenyén. Elő versem Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című verse volt. A verseny első pillanatában tudni lehetett, hogy hatalmas “küzdelem” lesz a rendkívül tehetséges versmondók között, ami bizony nem kis izgalommal töltött el. Vasárnap, a verseny 2. fordulójában, Kányádi Sándor: Nyergestetőjét mondtam el. Titkos kabalám ezen a napon ott ült a nézők soraiban, aki nem más, mint a mentorom Erika néni. S ezúttal is szerencsét hozott, hiszen az igen neves zsűri döntése alapján különdíjat vehettem át, aminek nagyon örültem. Boldog vagyok, mert ebben a kategóriában két különdíjat, valamint a Kaleidoszkóp díjat osztották ki és ebből az egyik különdíj az enyém. Ezúttal is, mint már annyiszor, nagyon köszönöm az Alapítványnak, és Erika néninek a támogatást, és azt, hogy hisznek bennem. Szép Hanna, Mohács 1-es csoport